Tudomány

Kétezer nap szenvedés kell az örökléthez

Kétezer nap szenvedés kell az örökléthez (Kétezer nap szenvedés kell az örökléthez)
Kétezer nap szenvedés kell az örökléthez (Kétezer nap szenvedés kell az örökléthez)

Felfoghatatlan erő szükséges ahhoz, hogy egy ember öt és fél évig aprólékosan kiszárítsa a saját testét, hogy aztán "tudatosan" meghaljon, és szentté váljon. Most Budapesten látható az egyetlen ilyen múmia.

A természet számos módon képes konzerválni az emberi testet. Gondoljunk csak Ötzire, a jégbe fagyott rézkori vadászra, a sivatagok homokjában talált kiszáradt testekre. Hasonló megőrző hatású a lápok oxigénmentes környezete vagy a jól szellőző, állandó hőmérsékletű pincék, kripták levegője. Egészen más viszont a helyzet, ha a testet emberek “tartósítják”: ez már egyes kultúrák, mögöttük pedig az ember halálhoz, elmúláshoz való egyetemes viszonyát is magában rejti.

Szenvedés a közösség érdekében

A legkülönösebb, ha valaki önmagát mumifikálja, mint a napokban Mongóliában lótuszülésben talált elhunyt férfi. A Japánból indult, buddhista szerzetesek körében alkalmazott “eljárás” európai észjárással felfoghatatlan. Csupán azok képesek rá, akik aszkézissel, meditációval töltött évtizedek alatt felkészültek, hogy eljussanak a Nirvánába, a lélek útjának utolsó, teljes megvilágosultságot jelentő állomására. Hitük szerint az önmumifikálással a szerzetes mágikus erőre tesz szert, amivel segítheti a közösséget – magyarázza a Hír24-nek Szikossy Ildikó antropológus, főmuzeológus, a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársa.

Hihetetlen lelki erő szükséges hozzá. Amikor a szerzetes úgy érzi, eljött az idő, elkezdi kiűzni magából az életet. Ettől fogva szinte alig mozog, folyamatos meditálással tölti napjait. Ezer napig sóban gazdag, folyadékban szegény ételeket fogyaszt, többnyire csak magokon él. A következő ezer napban étrendjét egy baktérium- és rovarölő hatásáról ismert fakéreggel egészíti ki – nagyon lassan, szó szerint kiszárítja a saját testét.

Miután felkészült az átlépésre, egy kőből készült fülkébe ül. Társai csengőt adnak a kezébe, a kamrát légmentesen lezárják, csupán egy apró lélegző nyílást hagynak. A szent ember ekkor már nem eszik, nem iszik, és mély meditációban várja a halált. Minden nap csenget, jelezve, hogy még életben van. Amikor a kamrából már semmi nem hallatszik, lezárják a légnyílást, és a szerzetest további 1000 napig nem háborgatják.

Fotó: Magyar Természettudományi Múzeum

Budapesten van az egyetlen

Végül megbontják a falat, a mumifikálódott testet kiemelik, templomuk fő helyére ültetik, szentként tisztelik. Napjainkra mindössze 20-25 önmagát mumifikált szent maradt fent Ázsia különböző, buddhisták lakta vidékein. A modern Japánban öngyilkosságnak nyilvánították és betiltották, Kínában Mao kulturális forradalma alatt pedig minden fellelhető múmiát elpusztítottak – mondja a szakember. Az egyetlen, múzeumban látható ilyen múmia most épp Budapesten, a Magyar Természettudományi Múzeum „Múmiavilág” című kiállításán tekinthető meg.

Fennmaradását a véletlennek köszönheti. Egy holland gyűjtő a közelmúltban vásárolt Kínából egy Buddha szobrot. Később, egy rést vett észre a talapzatán, s gyanítani kezdte, hogy a szobor rejt valamit. A CT-vizsgálat kimutatta, hogy a szobor valójában egy önmagát Kr.u. 1100 körül mumifikált férfi testét rejti. A szakemberek szerint halála után 300 esztendővel – tiszteletből vagy az állapotromlás megállítására – testét párnára ültették, majd agyaggal vonták be és arannyal befestették. Ekkor lett szobor belőle. A 300 évet onnan tudjuk ennyire pontosan, hogy a párna épp ennyivel “fiatalabb” a múmiánál. Később a szobrot feltehetően gondosan elrejtették a maoisták pusztítása elől, miközben története is a feledés homályába veszett.

A Buddha szoborba zárt szerzetes és az öt kontinens múmiáit bemutató kiállítás május 17-ig még látogatható a Magyar Természettudományi Múzeumban, a Ludovika téren.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik