Elképesztő a természet, ahogy az élőlényeket a legextrémebb környezetben is hozzásegíti az alkalmazkodáshoz. Dél-Amerika sötét, zavaros vizeit persze túlzás lenne földi pokolként említeni, de a barátságtalan viszonyok nagyban megnehezítik az egyedek közti kommunikációt. Főleg a párválasztást. Ahol a látás, szaglás és a tapintás is nehezen működik, a szellemkéshalak egy érdekes formáját választották az udvarlásnak.
Udvarlás áramütéssel
A farkuk alatt található speciális szervvel elektromos jeleket küldenek, amelyeket fajtársaik a bőrükön lévő receptorok segítségével érzékelnek, majd a frekvencia és a hullámhossz alapján értelmeznek. Egyes jelek agressziót jeleznek, mások élelemre hívják fel a fajtársak figyelmét, veszélyt jeleznek, és ily módon folyik a leánykérés is. A hímek a 800-1100 Hz-es tartományban üzennek, amelyre a nőstények 600-800 Hz között válaszolnak.
A finom áramütésekből a leendő anyák az udvarló fizikai adottságaira is következtetni tudnak, ami lássuk be, párválasztásnál igencsak fontos. Sőt. Az állatok számára fontos szempont, a fajfenntartás, így komoly súllyal esik a latba az apától remélt génállomány minősége is.
Rossz kezekbe kerül az üzenet
Van viszont, amikor a speciális effektekkel célba juttatott turbékolás bizony halálba taszítja a hősszerelmest. A kabóca hímje például alacsony frekvenciájú rezgésekkel udvarol, lábaikban erre szakosodott sejtek értelmezik az akusztikus párzási jeleket. A probléma csak az, hogy a szerelmes üzenetek nemcsak a címzetthez jutnak el, hanem felkészült ragadozókhoz is.
A kabócákra specializálódott pókok is megérzik a jeleket és azon nyomban a gavallér felkutatására indulnak. A Cardiff Egyetem kutatói a mesterségesen utánozták a kabóca által keltett rezgéseket, mire a vizsgált pókok mindannyiszor áttértek “táplálékszerző üzemmódban”. Rossz hír a hím kabócáknak, hogy mivel az ő jeleik a nőstényekénél erősebbek, könnyebb rájuk bukkanni, így gyakrabban végzik pókeledelként, mint a nőstények.
