Bizánc elfoglalásával II. Mehmed pánikot okozott a keresztény világban, a saját erejétől eltelt szultán pedig kijelentette: reggelijét Nándorfehérváron, ebédjét Budán, vacsoráját Bécsben kívánja elfogyasztani. A “reggeliző asztalhoz” 1456. július 4-én akart leülni, ekkor kezdte meg Nándorfehérvár ostromát. Az ostrom csaknem két hónapig tartott, végül Hunyadi zseniális helyzetfelismerésének köszönhetően július 22-én egy rövid, öldöklő csatában megfutamította a többszörös túlerőben lévő oszmán hadat.
Európa kitörő lelkesedéssel fogadta a győzelem hírét, a pápa korrigálta a korábban, a hatalmas török túlerő láttán pesszimistán kiadott imabulláját is. Ebben déli harangszót és Isten segítségéért való könyörgést rendelt el: a harang szavára most hálaadó imát mondtak a világ keresztényei.
Hol vannak már Hunyadnak karjai?
Eltelt 66 év, Magyarország Mátyás halála után látszólag békében élt az oszmánokkal, miközben a végvárak állapota romlott, katonasága, felszerelése fogyott, miközben számos támogató erőt leépítettek. A török birodalom élére eközben talán a legtehetségesebb, legnagyobb uralkodó és hadvezér, I (Nagy) Szulejmán lépett – írja a Rubicon.hu.
II. Lajos Magyarországa nem volt felkészülve egy háborúra, ennek ellenére mégsem hosszabbította meg a törökkel fennálló békét, hanem csak az időt húzták. A szultán ezt annyira megalázónak érezte, hogy 1521. május 18-án maga döntötte el a kérdést: mintegy 60 ezer fős seregével megindult Magyarország ellen. Ez a dátum volt gyakorlatilag a mohácsi tragédia és Buda elestének “előestéje”, a független Magyar Királyság számára a vég kezdete.
A szultán elsősorban Nándorfehérvár és Szabács ostromára készült. A török emlékeiben élénken élt még a Hunyadik emléke, nem volt tudomásuk Magyarország szánalmas állapotáról. Arról sem, hogy az ország vezetői a határok védelme helyett bárói-köznemesi politikai küzdelmeikkel voltak elfoglalva…
Széthúzás és pártviszály
Az ostrom hírére az erdélyi vajda becslések szerint 15, a király 20 ezer fő haderőt gyűjtött össze, ám tétlenül szemlélték, ahogy Szulejmán erői két hét után elfoglalták Szabács várát, majd augusztus 29-én Nándorfehérvárt. A támadás épp a legsebezhetőbb ponton ütött lyukat az ország végvárrendszerébe, Szulejmán azonban nem kockáztatott meg egy Buda elleni támadást. A magyar hadak az elvonuló török nyomában a várak visszavívását tervezte, ám a Mohácsnál kitört rejtélyes járvány miatt szeptember 29-én feloszlottak.
A rendek ugyan hirtelen felbuzdulásból döntöttek az ország erejét megerősítő reformokról, ám hamarosan visszasüllyedtek a pártküzdelmekbe. Szulejmán seregei pedig évről-évre foglalták el az összeomló végvárrendszer erődítményeit. Az ország tehetetlenül sodródott a katasztrofális vereség irányába, amelyet végül 1526. augusztus 29-én, a mohácsi csatamezőn érkezett el.
“El kell menned, vén eb, örök kárhozatra”
Szulejmán 1541-ben elfoglalta Budát, amivel a Magyar Királyság örökre megszűnt létezni abban a formában, ahogy addig a világ ismerte. De a Szultánnak is Magyarország volt a végzete. 1566-ban 150 ezer török nézett farkasszemet a Zrinyi Miklós vezette maroknyi várvédővel Szigetvár falai alatt. Bár Szulejmán ekkor már 72 esztendős volt, személyesen vezette seregét, bár a hadműveleteket Szokollu Mehmed nagyvezír irányította. Zrínyi hősiessége közismert: a szeptember 6-ai végső török roham előtt 700 katonájával váratlanul kirontott a várból. Ennek és egy ügyes cselnek köszönhetően bár Sziget elesett, 25 ezer török maradt a csatatéren.
Igy császárnak osztán Zrini szólni kezdett: “Vérszopó szelendek, világnak tolvaja, Telhetetlenségednek eljütt órája; Isten büneidet tovább nem bocsátja, El kell menned, vén eb, örök kárhozatra”. Igy mondván, derekában ketté szakasztá, Vérét és életét az földre bocsátá; Átkozódván lelkét császár kiinditá, Mely testét éltében oly kevélyen tartá.” Ekként örökítette meg a költő és hadvezér Zrínyi Miklós híres eposzában a szultán halálát.
A szultán valóban meghalt az ostrom során, ám ennek oka agg kora és a megerőltető utazás volt, nem a magyar hős kardja.
