A két valódi tettes a nátrium-lauril-szulfát és a nátrium-lauriléter-szulfát nevű molekulák, melyeket gyakorlatilag minden fogkrémhez hozzáadnak – ezek úgynevezett anionos felületaktív anyagok, melyek a gyakorlatban csökkentik a víz felületi feszültségét.
Hogy ez miért jó egy fogkrémben? Egyrészről van némi tisztító hatása, másrészről (és ez a sokkal fontosabb) habosítja a fogkrémet, ami amellett, hogy valóban segíti a terjedést a szájban, azt a benyomást kelti, hogy a termék igazán hatásos. Egyébként a mentolos ízt is ugyanezért adják hozzá a pasztához: hűvös és friss érzést biztosít. Tracy Sinclair, az Oral-B egykori brand menedzsere egyébként hosszasan fejtegeti a könyvében, hogy a fogkrémnek bármilyen íze lehetne, azonban a fogyasztót fontos meggyőzni arról, hogy a termék működik, ezt pedig leggyorsabban nem klinikai vizsgálatokkal lehet elérni, hanem a zsibbasztó mentol érzésével.
A fent említett molekulák mellékhatása azonban az, hogy tompítják az édest érzékelő ízlelőbimbókat, míg a szánkban amúgy jelenlévő, a keserű ízérzékelést tompító foszfolipideket elpusztítják, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy az amúgy fantasztikus ízű almalé vagy narancslé egy ideig borzasztóan keserűnek fog tűnni.
Ezt elkerülendő tehát érdemes olyan fogkrémet keresni, amelyből kihagyták a fenti két vegyületet.
