Az óriási, egybefüggő kontinens, a Pangea belső területeit kietlen sivatag borította. Ezen az elszigetelt területen olyan fajok éltek és fejlődtek elzárva a többiektől, amelyek máshol nem éltek meg. Ilyen volt az a tehén nagyságú hüllő is, amelynek ábrázata még a paleontológusokat is meglepte.
A koponyáját, pofáját hatalmas gumók, csontkinövések borították, amelyeket feltehetően bőr fedett. Innen kapta a nevét: bunostegos vagy bütykös gyík. Körülbelül 260 millió éve élt az egyetlen kontinens kietlen területén – írja a National Geographic. A mai Niger északi részén elterülő sivatagban találták meg a gyík koponyájának maradványát, minek alapján kiderült, hogy a pareiasaurusok nemébe tartozó, Perm időszakbeli növényevő állatról van szó.
Forrás: Marc Boulay / Society of Vertebrate Paleontology
A legtöbb pareiasaurusnak voltak a koponyából kiálló bütykei, de a bunostegos gumós kinövései még az ilyen fajtájú állatok között is szokatlan, mivel ezek az eddig látott legnagyobbak. „Képzeljenek el egy tehén nagyságú, növényevő hüllőt bütykös koponyával és csontpáncéllal a hátán” – magyarázta Linda Tsuji, a Washington Egyetem munkatársa.
A tudósok rájöttek arra, hogy a bütykös gyík sokkal közelebb állt azokhoz a primitív gyíkfélékhez, amelyektől évmilliókkal korábban elszakadt, mint kortársaihoz. Ez alátámasztja a kutatók azon hipotézisét, mely szerint a Pangea középső területe olyan sivatag volt, amelynek puszta elérhetetlensége tartotta elzárva az ökoszisztémáját a kontinens többi részétől. Kevés állat merészkedett erre a területre, az itt élők pedig csak ritkán mentek el innen.
A bütykök a gyík fején nagy valószínűséggel pikkelyes bőrrel borított csontok voltak, hasonlók a mai zsiráf fején található, szarvszerű képződményhez, de arra még nem találtak magyarázatot a tudósok, hogy mi célt szolgáltak ezek a dudorok. Fegyverként való használat helyett a szarvak inkább abban segíthették az állatokat, hogy azonosítsák egymást, elkerülve ezáltal a hüllők közötti téves egyedfelismerés okozta kínos szituációkat a sivatagban.
