Édesapja, Howard „Pete” Brubeck szarvasmarha-tenyésztő, míg édesanyja, Elizabeth Ivey zongoratanárnő volt. Dave a fekete-fehér billentyűkön az első leckéket természetesen anyjától kapta és már fiatal korábban feltűnhetett volna tehetsége, mivel rossz látása miatt nem tudta elolvasni a kottát, ennek ellenére képes volt úgy csinálni, mintha onnan játszaná a napi penzumot.
Mindezt olyan sikerrel tette, hogy nagyrészt nem is tűnt fel senkinek – és mivel a két bátyja, Henry és Howard már megkezdték zenei pályájuk megalapozását, Dave apja munkásságát szerette volna folytatni. Éppen ezért először állatorvosnak jelentkezett, azonban figyelmetlensége és ebből adódó gyenge teljesítménye miatt a zoológia akkori tanszékvezetője inkább a konzervatóriumot javasolta.
Brubeck megfogadta Dr. Arnold tanácsát és átballagott, azonban onnan is majdnem kirúgták, mikor kiderült, hogy képtelen kottát olvasni. Az mentette meg, ami gyerekkorában is: a tehetsége. Az oktatók egy része ezt felismerte, bár végső soron csak úgy engedték végezni, hogy megígérte, soha nem fog zongorát oktatni.
Tanulmányai befejeztével, 1942-ben behívták, azonban bevetésre nem küldték. Hogy miért? Az előzőek után már nem lesz meglepő: tehetsége miatt. Miután a Vöröskereszt által szervezett egyik műsorban fellépett, parancsba adták neki, hogy létrehozzon egy zenekart a katonák szórakoztatása végett.
A katonai szolgálat alatt ismerkedett meg 1944 elején Paul Desmonddal, akivel a háború után, már 1951-ben hozták létre a modern jazztörténet egyik legjelentősebb zenekarát. A Dave Brubeck Quartet bázisát a San Francisco-i Black Hawk névre hallgató szórakozóhely adta, azonban egyetemekre is eljártak fellépni.
A rövid időn belül elért hatalmas sikert jól jelzi, hogy 1954. november 8-án Brubeck a Time magazin címlapjára került – a jazz zenészek közül másodikként, Louis Armstrong csupán öt évvel előzte meg.
Egyik legjelentősebb albumukat 1959-ben vették fel, s míg a Time Out teljes mértékben saját szerzeményekből állt és a kiadónak is alapvetően tetszett, mégis féltek a megjelenéstől, mivel a Brubeckre jellemző, szokatlan ütemmutatók domináltak – 9/8, 5/4 és hasonlók. Utólag persze kiderült, hogy a félelemre nem volt ok, hiszen olyan dalokkal, mint a Take Five, a Blue Rondo à la Turk és a Three To Get Ready, a korong hamar platinalemezzé vált. Sikerük csúcsán, az 1960-as években előfordult, hogy egy évben négy lemezt adtak ki.
El kell, oszlassunk egy általános tévhitet: bár az 1959 óta klasszikusnak számító Take Five című dalt Brubeck nevéhez kötik, szerzője a már korábban is említett szaxofonista, Paul Desmond.
S bár a Dave Brubeck Quartet eredeti felállásából már csak a névadó van életben, mi ennek is nagyon tudunk örülni és innen kívánunk neki boldog születésnapot és jó egészséget.
