Tudomány

Élesztőkkel “beszélgettek”

24.hu
24.hu

2011. 11. 17. 11:51

Tudósoknak sikerült specifikus géneket ki-be kapcsolniuk számítógép segítségével egy élesztőgombán belül.

Korábban a témában:

A Saccharomyces cerevisiae a sörélesztők vagy más néven élesztőgombák egy fajtája. Alapesetben kenyérsütésre és sörfőzésre használják, de a tudomány is nagy hasznát veszi, ez a legtöbbet tanulmányozott eukarióta – valódi sejtmagos modellélőlény – a sejtbiológiában.

A Nature Biotechnology folyóiratban megjelent svájci tanulmány alapján úgy tűnik olyat tettek ezekkel az élőlényekkel, amely folyamat elősegítheti a mikrobaalapú bioüzemanyag termelését, vagy ijesztően hangzik, de akár a biológiai folyamatok szabályozását is maga után vonhatja.

A tanulmány arra az elgondolásra épül, amit 2002-ben bizonyítottak, hogy ha a sörélesztőket bizonyos vörös fénynek teszik ki, akkor aktívvá válnak, míg, ha egy mélyvörösebbnek, akkor passzívak lesznek.

A fény egyfajta fehérje genetikai alapú termelésére van hatással, tehát, amikor a kutatók a fénnyel trükköztek valójában a fehérjék termeléséért felelős gént kapcsoltak ki és be.

A kutatók szerint a fény nem az egyetlen dolog, ami elindítja a folyamatot – tehát kommunikálhatnak az élesztőkkel – , még vagy fél tucat kémiai reakció indítja be az élesztők aktivitását.

Az egyszerű élőlények ilyen szintű számítógépes ellenőrzése forradalmasíthatja a biotechnológiát. Az irányítható mikroszkopkikus létformákat számos ipari célra használhatják fel. Gyógyszeripari termékek, bioüzemanyag alapanyagok készülhetnek belőlük. Ha a technológiát tovább fejlesztik, egyszer talán a magasabb szintű szervezetek helyreállítását végezhetik el velük.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 2018. október 23.
Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 62. évfordulóján tartott megemlékezésen a fővárosi Terror Háza Múzeumnál 2018. október 23-án.
MTI/Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.