Nem tudom, lerágott csont-e vagy nyelvművelői örökzöld a „könyörgöm vagy könyörgök” szembeállítás, kell-e még foglalkozni vele vagy már mindenki unja (mármint azok közül, akiket valaha is érdekelt…), egy próbálkozást mindenesetre megér.
Szóval vannak, akik azt mondják, hogy mivel a könyörög igének nincs ikes változata (lásd: játszik > játszom, eszik > eszem), kijelentő mód egyes szám első személyben a könyörgöm -m személyragja helytelen. Ráadásul a könyörög tárgyatlan ige is, így a szóvégi -m a tárgyas ragozást sem jelölheti (Mintha arra a kérdésre, hogy „Mit csinálsz most?”, azt válaszolnánk: „A boltban vagyok és vásárolom.” Brrrr.)
Ez esetben túlhelyesbítés, magyarul hiperkorrekció állhat a könyörgöm elterjedésének hátterében, az a jelenség, amikor valaki a lehető legválasztékosabban szeretné kifejezni magát, és olykor már „túljavít”, például tárgyasan ragoz tárgyatlan igét. (Persze jogos, hiszen mit ér egy pongyolán megfogalmazott könyörgés?)
De van olyan nézet is, amely szerint a könyörgöm épp hogy valamely tárgyas ragozású szerkezetből alakulhatott ki (“könyörgöm az istent”, “könyörgöm uraságodat”), csak a szerkezet második tagja idővel lemaradt.
És aztán vannak, akik szerint a könyörgöm már külön kifejezés, amelyet többnyire önállóan, mintegy felkiáltásként használunk (pl.: Könyörgöm ne!”), és így az már teljesen független a szó eredeti ragozásától. Vannak erre a jelenségre is ismert példák, lásd: a lásd. Igen, ez a példa, hiszen a “lásd” szó hivatalos szövegben gyakran vezeti be a hivatkozás megjelölését (pl. „lásd: 49. old.”), holott a szöveg szerzője aligha akarta tegezni az olvasóját.
Ennyi, amit a könyörgöm-könyörgök szembeállításról mondani tudtunk. Ön hogy használja?
Reméljük, sehogy, hiszen azt kívánjuk, senkinek ne kelljen megint könyörögni…
