Az extrém hideget kedvelő, nagytestű emlősök maradványai 72 helyszínen, többségükben az Ibériai-félsziget északi részén kerültek elő.
Az Oviedói Egyetem és a madridi Complutense Egyetem kutatói összeszedték és izotópvizsgálatnak vetették alá az összes, az Ibériai-félszigeten valaha feltárt ilyen leletet. Az eredményeket a grönlandi jégfurat oxigénizotóp-eloszlásával összevetve a leleteket egy paleoklimatikus skálán helyezik el.
Az extrém hideget kedvelő fajok – a gyapjas mamut, a gyapjas rinocérosz, a rénszarvas, a sarki róka, a pézsmatulok és a tatárantilop – kezdetben kis számban, izoláltan éltek a mai Spanyolország területén.
A kutatás szerint 150 ezer évvel ezelőtt, amikor megérkeztek, Európa többi részén az időjárás még e glacialis – jégkorszaki – fajok számára is túl zordnak bizonyult. Így délre vándoroltak, ahol jóval enyhébb volt a klíma.
Negyvennégyezer évvel ezelőtt ezek a nagytestű emlősök a korábbiaknál sokkal elterjedtebbé váltak, de ez az állapot csak időleges volt. A hidegebb időszakok, amelyekben gyarapodásnak indult a glaciális fauna, enyhébb periódusokkal váltakoztak, és ekkor csökkent a mamutok és társaik populációja.
Az utolsó csontleletek tízezer évesek – ez egybeesik a legutóbbi jégkorszak végével. Ebben az időszakban az egész északi féltekén felmelegedésnek indult az éghajlat. Ezzel párhuzamosan csökkent a glaciális – jégkorszaki – fajok élettere, azok is északabbra, és kisebb területekre korlátozódtak.
A hőmérséklet emelkedése valóságos biológiai krízist jelentett ezeknek az állatoknak. Némely fajok, mint például a sarki róka, vagy a rénszarvas az Északi-sark felé tette át “székhelyét”, ahol napjainkig kiválóan érzik magukat. A gyapjas mamutok és a gyapjas orrszarvúak már nem voltak ilyen szerencsések.
A csontleletekhez kapcsolható pollenmaradványok vizsgálata arról tanúskodik, hogy a megafauna képviselői füves sztyeppéken éltek az Ibériai-félszigeten.
A jégkorszak vagy glaciális egy hosszútávú éghajlati változás, amely alatt a Föld átlaghőmérséklete lecsökken, ezzel a sarki jégtakarók, a kontinentális jégtakarók és a gleccserek területe nagy mértékben kiterjed.
Tudományos szempontból már az is globális lehűlést jelent, amikor a sarkokon állandó jégsapkák találhatók.
A földtörténet során több hosszú távú globális lehűlés és globális felmelegedés váltotta már egymást. Az egyes jégkorszakok között úgynevezett interglaciálisok – jégkorszak közötti korok – vannak, melyek ciklikusan váltják egymást.
Az utolsó nagy földtörténeti korszakot, a pleisztocént az északi félteke nagy részén a jégkorszaki klíma jellemezte.
A korszakban hat glaciális követte egymást viszonylag rövidebb interglaciálisokkal. Ezért gyakran a pleisztocén egész korát csak mint „a jégkorszakot” említik.
Az utolsó jégkorszak (glaciális) kb. 10 000 éve fejeződött be. Most interglaciálisban, jégkorszak közötti korban élünk.
