Élet-Stílus

Pogány Judit a szülővárosa, Kaposvár díszpolgára lett

RTL
RTL
Mint meséli, egyébként csak a véletlen műve, hogy a szülei épp Kaposváron alapítottak családot.

Pogány Judit nemrég a szülővárosa, Kaposvár díszpolgára lett. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész (akit korábban a Nemzet Színészének is választottak, tagja továbbá a Halhatatlanok Társulatának is) az elismerés átvétele után a Blikkel beszélgetett. Mint mondta, minden fontos dolog Kaposváron történt vele, noha csupán a véletlen műve, hogy a szülei végül ott alapítottak családot.

Édesapám kétszeresen elvált ember volt, megszöktette anyámat, majd ráböktek a térképre, és Kaposvárt választották,
mert akkoriban az volt a település jelzője, hogy virágos város. Véletlenül kerültünk ide, de végül ez lett az egész családunk örök hazája. Mindenkim itt van eltemetve, a temetőnél most is megálltunk. A fiam hozott le, a legnagyobb unokámnak pedig megmutattam a házat a Fő utcán, ahol lényegében harminc évig éltünk

– mesélte a színésznő, aki a beszélgetés során egy gyerekkori balesetét is felidézte.

Ötéves koromban szánkózás közben a cukorgyári lejtőn akkorát estem, hogy a jobb oldalon szinte kilátszott a csípőcsontom, úgy lehorzsoltam a bőrömet. De nem sírhattam, mert fiúkkal voltam…

Pogány később Kaposváron ismerkedett meg későbbi férjével, Koltai Róberttel, ott született a fia, és ott találkozhatott az ország legnagyobb színészeivel is.

Mint ismeretes, Pogány Judit a sikeres Ki mit tud?-os szereplése után 1965-ben szerződött segédszínésznek a kaposvári színházba, majd hamarosan színészként is letette a névjegyét. Számos emlékezetes szerepben láthatták és hallhatták a nézők, munkáját magyar rajzfilmek, köztük a Vuk és a Szaffi karakterei is őrzik.

A színésznő először 1978-ig volt a kaposvári teátrum művésze, majd a Nemzeti Színházban folytatta pályáját. Két év múlva visszatért szülővárosába, ahol 1995-ig játszott. Később szabadúszó lett, aztán 2004-ben csatlakozott az Örkény Színház társulatához. Tavaly novemberben egyébként úgy nyilatkozott, nem tervezi a következő színházi évadot, mert a dereka miatt már alig tud lépni, nem tud gyalogolni és lépcsőt járni, ráadásul a szeme is sokat romlott az elmúlt egy évben.

Kapcsolódó
Pogány Judit: Nem tervezem a következő évadot, alig tudok lépni, gyalogolni, lépcsőt járni
Igazgatót váltanak az Örkényben tavasszal, de Pogány úgy érzi, vele már nem számolhatnak túlzottan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik