Tudomány

A mellrákra hajlamosító gént nem befolyásolja az életmód

Administrator
Administrator

2010. 06. 02. 12:36

Az emlőrákra hajlamosító gént nem befolyásolja az életmód, amelynek káros elemei amúgy növelhetik a betegség kockázatát a nőknél.
Korábban a témában:

Akadtak szakemberek, akik korábban úgy gondolták, veszélyes kölcsönhatás létezhet a betegségre hajlamosító gén, illetve más kockázati tényezők – így például a hormonpótló terápia – között, ezért azoknál a nőknél, akiknél mindkét elem jelen van, különösen nagy a mellrák veszélye.

Brit kutatók 7610 rákos, és 10 196 egészséges nőt vontak be kutatásukba. Az alanyok mindegyike vérmintát szolgáltatott a genetikai tesztek elvégzéséhez, emellett pontos tájékoztatást nyújtott más kockázati elemekről – az elhízásról, az alkoholfogyasztásról és a hormonpótló terápiáról.

A tudósok statisztikai elemzést alkalmazva vizsgálták a genetikai és az életmódból adódó faktorokat, és arra a következtetésre jutottak, hogy bár mind a genetikai mutáció, mind pedig az életvitel hozzájárulhat a rák kialakulásához, együttes és ezáltal még veszélyesebb hatás nem lép fel.

A tanulmányozott genetikai mutációkat, amelyek 10-ről 20 százalékra növelik az emlőrák kockázatát, a nők 60 százaléka hordozza. A szakemberek kiemelték, hogy vizsgálatuk nem terjedt ki a ritka BRCA génekre, amelyek drámaian növelik a mellrák veszélyét.

Szakemberek véleménye szerint az életmódbeli tényezők gyakran a genetikainál fontosabb szerepet játszanak a mellrák elkerülésében. A kövérség például 40 százalékkal növeli a betegség megjelenésének veszélyét, a hormonpótló terápia pedig egyenesen megkétszerezi azt.

A most ismertetett eredmények ellenére a tudósok továbbra is azt javasolják a nőknek, hogy a megelőzés jegyében kerüljék a súlygyarapodást, maradjanak fizikailag aktívak és minimalizálják a hormonpótló terápiát.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.