Már az MNB is reagált az Apple-felhasználókat érintő újabb zavarokra

Megkezdődtek az intézkedések a magyar ügyfelek védelmére.

Az MNB és a Magyar Bankszövetség lépéseket tesz az ügyfelek biztonsága és a pénzügyi piacok stabilitása érdekében az újabb, Apple-höz köthető zavarok nyomán – olvasható a Magyar Nemzeti Bank sajtóközleményében, ami nem sokkal azután érkezett, hogy lapunk beszámolt arról, hogy október 1-én ismét számos magyar felhasználó jelezte, hogy az elmúlt 24 órában vásárlás nélkül terhelték meg a bankkártyáikat.

A közlemény szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) értesült az Apple-lel kapcsolatos, ismételt fizetési problémákról, és ennek nyomán haladéktalanul felvette a kapcsolatot a pénzforgalmi szolgáltatókkal és intézkedéseket kezdeményezett az ügyfelek védelmére. A jegybank szorosan együttműködik e tevékenység során a vele állandó munkakapcsolatban lévő Magyar Bankszövetséggel.

Már a fizetési problémák első időszakánál látható, hogy a bankok többsége a korábbihoz képest jól felkészült e helyzetre és azonnali lépéseket tettek az ügyfelek biztonsága érdekében. Az elsődleges, még meg nem erősített adatok szerint a korábbi problémáktól eltérő módon így jóval kevesebb ügyfelet érint a fennakadás.

Az MNB – amely számára elsődleges a pénzügyi piacok stabilitása és az ügyfelek biztonsága – folyamatosan tájékoztatást nyújt a továbbiakban is a fejleményekről.

Legutóbb június végén történt hasonló Magyarországon, rengeteg Apple-eszközt használó magyar bankkártyáján keresztül zároltak különböző összegeket, teljesen indokolatlanul. Akkor az érintettek visszajelzései alapján különböző (akár már megszüntetett) előfizetések vagy korábbi vásárlások összegei lettek ismét zárolva, és a Reddit-poszt tanúsága szerint most is hasonló a helyzet.

Az MNB információi szerint a nyár közepén nagyjából 780 ezer jogosulatlan terhelés történt, amelyek során összesen több mint 2 milliárd forint tűnt el a magyarok számláiról.

Az incidens kapcsán a Magyar Nemzeti Bank június 27-én felszólította a hitelintézeteket, hogy haladéktalanul kezdjék meg az Apple által okozott technikai probléma miatt bekövetkezett, jogosulatlan terhelésekhez kapcsolódó kártalanítást – ami az esetet követő napokban meg is történt.

Kapcsolódó
Ismét vásárlás nélküli pénzlevonásokról számolnak be Apple felhasználók
Megismétlődni látszik a nyáron tömegeket érintő hiba.