Tech

Az űrből is látszik a sivatagban épülő főváros

KHALED DESOUKI / AFP
KHALED DESOUKI / AFP

Kairó a világ egyik leghíresebb, leggazdagabb történelmű fővárosa, státuszát, azonban, hamarosan elvesztheti, hiszen Egyiptom új fővárost épít – írja az IFLScience. A projekt alakulása jól nyomon követhető a műholdfelvételeken.

A főváros áthelyezésének tervét 2015-ben jelentették be, az egyelőre Új Közigazgatási Fővárosként emlegetett település egy 700 négyzetkilométeres területen, Kairótól mintegy 45 kilométerre, keletre kap helyet.

Az építkezés 2017-ben kezdődött meg, a sivatagban.

A NASA Landsat 9 műholdja már ekkor megörökítette a projektet, igaz, akkoriban még nem sok részlet rajzolódott ki. 2024 augusztusában aztán újabb felvétel készült a helyszínről, a változás pedig szembeötlő.

A fotón látható, zöld vonal egy gyalogosok és kerékpárosok számára tervezett park, ahol tavak és őshonos növények kaptak helyet. A 10 kilométer hosszú terület több mint kétszer hosszabb a New York-i Central Parknál. Az új fővárosban számos kormányzati épület is található, ezek közül a leglátványosabb a védelmi minisztérium nyolcszögletű központja.

A metropolisz felépítésének költségvetését eredetileg 45 milliárd dollárosra, mostanában inkább 58 milliárd dollárosra becsülik. Az új fővárosra részben Kairó robbanásszerű népességnövekedése miatt van szükség – 1950-ben a lakosság 2,5 millió fő volt, napjainkban pedig 22,6 millió. A helyiek többsége a Nílus 20 kilométeres körzetében él, itt különösen nagy a népsűrűség.

Az új metropoliszban 6 millió ember élhet majd, ez némiképp csökkentheti a Kairóra nehezedő nyomást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik