Tech

Őssejtből van a chip, ami úgy ver, mint a szív

adventtr / Getty Images
adventtr / Getty Images

Egyre több példát találni az elmúlt években az emberi szervek miniatürizált változatainak laboratóriumi tesztelésére, amelynek célja, hogy megvizsgálják a különböző gyógyszerek hatásait a szervekre, anélkül, hogy bárkit is veszélyeztetnének. A Los Angeles-i Cedars-Sinai Medical Center kutatói most egy szívet reprodukáló chipet hoztak létre, amely meglepő módon több hétig működőképes maradt – írja a Science Alert.

A korábbi modellekhez képest figyelemreméltó fejlődést jelzett, hogy a csapat ember által indukált pluripotens őssejtekből (hiPSC-k) fejlesztette ki a chip sejtjeit, ahogy az is, hogy az emberi szívhez hasonlóan, 60 dobbanás per másodperces sebességgel vert a műszív.

Mozneb et al., Lab on a Chip

Az ehhez hasonló kutatásoknak az a célja, hogy a véráramlás és a szív mechanikai mozgásának szimulálásával a kutatók előre jelezhessék bizonyos gyógyszerek veszélyeit. Az amerikai kutatócsapat a rákkezelésekre szakosodott, amelyekről kimutatták, hogy szívkárosodást okozhatnak, miközben küzdenek a rákos sejtekkel.

Az általunk kifejlesztett szívchip platform lehetővé teszi a szívre potenciálisan ártalmas kemoterápiás szerek szűrését több kardiovaszkuláris sejttípuson egy fiziológiailag releváns modellen

– írták a kutatók.

A The Royal Society of Chemistry’s Lab on a Chip című folyóiratban közzétett tanulmány szerint a chip több hétig működőképes maradt, így hosszabb távú vizsgálatokat is el tudtak végezni rajta, ami lehetővé tette, hogy megvizsgálják, a gyógyszerek és más környezeti tényezők hogyan befolyásolják a szívet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik