A Marvel-rajongók az utóbbi években el voltak kényeztetve, ha videójátékokról volt szó. Becsúszott ugyan egy olyan félresikerült alkotás, mint a Marvel’s Avengers, de a Square Enix buktáját bőven ellensúlyozta a Spider-Man, a Spider-Man: Miles Morales, a Guardians of the Galaxy vagy éppen a 2022 végén piacra dobott ingyenes kártyajáték, a rendkívül addiktív Marvel Snap.
És ezzel még nincs vége a sornak, hiszen december 2-án megérkezett a Marvel’s Midnight Suns, ami az idei év egyik legkellemesebb meglepetése. Egyrészt azért, mert az előbb felsorolt címekkel ellentétben nem egy szimpla akciójáték, hanem egy körökre osztott, kártyaalapú harcokkal megspékelt majdnem szerepjáték, ami ráadásul a Marvel Univerzum egy olyan részén alapul, ami csak ritkán kap szerepet a mainstream képregényekben és filmadaptációkban.
Marvel’s Midnight Suns
Amikor a Civilization– és XCOM-játékokról ismert Firaxis Games 2021-ben bejelentette, hogy a Marvel világán alapuló játékon dolgozik, sokan felvonták a szemöldöküket. A csapat az említett, nagyszerűen kidolgozott, körökre osztott stratégiai játékaival lett híres, és a műfaj első blikkre nehezen összeegyeztethető a sztreccsruhás szuperhősökkel. A fejlesztők ugyanakkor nem hazudtolták meg magukat, nem eveztek új vizekre: fogták a Marvel hőseit és gonosztevőit, összeházasították őket a tőlük megszokott taktikus harcrendszerrel, és mindezt megbolondították egy manapság igen népszerű, kártyaalapú képességrendszerrel, illetve jókora adag mágiával.
És a mágiát szó szerint kell érteni, ugyanis a játék sztorija a Marvel egy kevésbé ismert szeletét emeli a középpontba: a természetfelettit, a démonokat, a varázslást, az ősi isteneket, illetve olyan karaktereket, akik kötődnek ehhez a világhoz. A Dr. Strange-filmeknek, a S.H.I.E.L.D. ügynökei és a WandaVision sorozatnak hála ugyan a képregényeket kevésbé ismerők is találkozhattak már a népszerű szuperhősvilág ezen részével, de a Midnight Suns igazi mélyfúrás ezekhez képest.
A játék egyik legvonzóbb tulajdonsága pedig éppen az, hogy hiába vonultat fel olyan unalomig ismert karaktereket, mint például Vasember, Amerika Kapitány, Pókember és Rozsomák, a fókusz nem csak rajtuk van, hanem a természetfelettivel sokkal szorosabb kapcsolatot ápoló szereplők is reflektorfénybe kerülnek. Ennek hála olyan érdekes hősökkel ismerkedhetünk meg közelebbről, mint Agatha Harkness, Illyana Rasputina (Magik az X-Menből), Monoru Nico (a Runaways boszorkánya), Robbie Reyes (azaz Szellemlovas), Penge, a vámpírvadász és Wanda Maximoffról is többet megtudunk, mint a Marvel Filmuniverzum bármelyik alkotásából.
Az aktuális apokalipszist most egy boszorkányból lett démon, Lilith hirdeti meg, a legyőzésének kulcsa pedig a lánya, Hunter, aki a játék főszereplője, az általunk irányított karakter, akit mi alkothatunk meg a kaland kezdetén. Hősünket a természetfeletti ügyekre szakosodott Midnight Suns nevű szuperhősformáció hozza vissza az életbe több száz évnyi „pihenést” után, annak reményében, hogy segít legyőzni a Hidra bűnszervezetet és szuperbűnözőket a befolyása alá vonó démont. A csapat része lesz továbbá Vasember, Dr. Strange, és csatlakozik hozzánk Marvel Kapitány, Pókember, Rozsomák, Amerika Kapitány, Skarlát Boszorkány és Hulk.
Ők ráadásul nemcsak a harcba hívható hősök listáját gyarapítják, de hozzátesznek a történethez is, konfliktusokat okoznak, lényegében kapunk egy diszfunkcionális családot, ahol eltérő személyiségek és érdekek ütköznek, és sokszor nekünk kell békéltető félként eljárni az egymással civakodó felek között. A fejlesztők amúgy rengeteg energiát öltek abba, hogy a képregényekhez hűen adják vissza a hősöket, ahogy abba is, hogy a Marvel univerzum megannyi részletét belezsúfolják a saját sztorijukba. A kolostorban töltött szabadidőnk során megismerhetjük a karakterek múltját, félelmeit és vágyait, sőt, ha elég kitartóak vagyunk, még arra is fény derül, hogy a salemi boszorkányperek miként formálták a játék jelenében játszódó eseményeket.
Milyen a paklid?
A játékmenet elég erősen építkezik az XCOM alapjaira, de a Firaxis Games azért nem elégedett meg azzal, hogy az ott bevált formulára egyszerűen ráhúzza a szuperhősös tematikát. Most is van „bázisunk”, amit ezúttal viszont be is járhatunk TPS nézetben, a saját szobánkat kedvünkre berendezhetjük, az összes hős harci és civil öltözékét össze-vissza variálhatjuk, vannak továbbá különböző „állomások”, amik folyamatosan fejleszthetők mindenféle bónuszok és nyersanyagok megszerzéséhez, a játékbéli napok pedig három részre oszlanak.
Ébredés után elvégezhetjük a kutatásokat, fejlesztéseket, missziókat bízhatunk a többi hősre, aztán jönnek a fő- és mellékküldetések (a harcok), majd a nap végén szociális interakcióba kerülhetünk társainkkal, illetve felfedezhetjük a bázisunkként szolgáló kolostor külterületeit, ahol rengeteg extra gyűjtögetni való, információ és rejtély várja, hogy foglalkozzunk velük.
hiszen rengeteget fogunk beszélgetni, és ilyenkor figyelni kell arra is, kinek mit és hogyan válaszolunk, ugyanis ennek fényében alakul a karakterünk és a többi szuperhős közti barátság. Ez elég fontos, hiszen minél jobban összehaverkodunk (erre több szinten át van lehetőség), annál több harci bónuszt nyitunk meg. A barátság mutatónk a dialógusok során nőhet vagy csökkenhet, de a kötelékek megerősíthetők a megfelelően kiválasztott ajándékokkal, bókokkal, közös programokkal, sőt akár azzal is, hogy kivel megyünk bevetésre.
A Midnight Suns legnagyobb részét a harcok teszik ki, amikre mindig három hős delegálható. Előfordul, hogy egy-egy tag kötelező bizonyos küldetésekhez, de az esetek nagy részében mi döntünk a résztvevőkről, és olyan csapatot is összeállíthatunk, aminek Hunter, a saját hősünk nem része. A körökre osztott küzdelmek nagyban hasonlítanak arra, amit a modern XCOM-játékokban láthattunk, de azért van itt némi csavar is. A hősök lehetőségeit alapvetően akció- (heroism) és mozgáspontok határozzák meg, egy körben ezekből gazdálkodva kell bevinni támadásokat, támogatni a csapatot vagy éppen kihasználni a környezet adta lehetőségeket. Ha elfogynak a lehetőségeink, véget ér a kör, lépnek az ellenfelek és mindez addig folytatódik, amíg valamelyik fél nem győzedelmeskedik a másik felett (vagy nem oldunk meg egy konkrét feladatot).
Ami mindezt megbolondítja, hogy a Firaxis kitalált egy kártyaalapú rendszert. Minden hősnek van egy paklija, amibe a játék során folyamatosan gyűjthetők az új lapok. Ebből a pakliból mi válogatjuk össze a csatába vihető nyolc darabot, a gép pedig ezek közül adja a kezünkbe a lapokat, méghozzá véletlenszerűen. A kártyákkal lehet támadni, gyógyítani, különböző hatásokat kiváltani, ráadásul van amelyik akciópontba kerül, és van amelyik akciópontot termel.
A rendszer így leírva elég kuszának tűnhet, de elég gyorsan megtanulható és tényleg taktikus gondolkodásra ösztönzi a játékosokat. Meg kell tervezni, kiket viszünk csatába, milyen lapokkal, az adott kártyákat milyen sorrendben játsszuk ki és még sorolhatnám. A szisztéma elég összetett és a játék előrehaladtával egyre több lehetőséget biztosít, egyrészt, mivel az új hősök közül választhatunk, másrészt nemcsak új kártyák válnak elérhetővé, de egy adott pont után még fejleszthetjük is a lapokat, ráadásul az új ellenfelek is újfajta megközelítéseket igényelnek.
A csatákat kívülről látjuk, a lapok kijátszását látványos animációk követik, a pályák egy része rombolható, összességében a harc a kártyás megoldás ellenére is kifejezetten látványos, maga a rendszer pedig annyi lehetőséget nyújt, hogy nekem még 40 óra után sem sikerült ráunnom.
Nem a látvány vesz le a lábadról
Bár a játékra azért jellemző némi monotonitás, mivel minden játékbeli nap ugyanazt a sémát követi, de a folyamatos fejlődés/fejlesztés, a kihívással teli harcok és a karakterek közti interakciók/konfliktusok még a kifejezetten hosszú játékidő (akár 60 vagy annál több óra is lehet) ellenére is képesek fenntartani a figyelmet. Már persze akkor, ha nem csupán a harcokra vagyunk kíváncsiak, de magára a sztorira, annak rétegeire és a hősökre is. A legtöbb extra információval, easter eggel, poénnal és a karakterek mélységeivel a párbeszédek során találkozhatunk, és a Midnight Suns akkor lesz igazán élvezetes, ha ezekre tényleg odafigyelünk.
Utóbbi viszont nem mindig könnyű, egyrészt azért, mert tényleg rengeteg dialóguson kell átverekednünk magunkat, másrészt a beleélést nem könnyíti meg, hogy a játék audiovizuális része nagyon messze van attól, amit manapság elvárunk egy AAA-kategóriás játéktól. A látvány a harcok közben teljesen rendben van, viszont a kolostorban mászkálva, szemtől-szembe kerülve a karakterekkel már látszik, hogy a grafika nem a Firaxis Games erőssége. A szereplők kidolgozása a 2010 körüli játékokat idézi, sokszor olyan érzésem volt, mintha nem töltöttek volna be a magas felbontású textúrák, mikor interakcióra került sor az egyes hősökkel.
a csapattársainknak szinte egyáltalán nincs mimikája, a hangokat kölcsönző szinkronszínészek munkája pedig sokszor egészen kiábrándító, főleg a főhősünk női változatánál. A rossz hangsúlyok, a mindenféle érzelmektől mentes mondatok sokszor képesek megölni a hangulatot, ami a sokadik párbeszéd után azért nyomot hagy az élményen.
Ezt leszámítva viszont nem nagyon tudok belekötni a Midnight Sunsba, ugyanis a fejlesztők egy olyan egyveleget hoztak össze, amire ritkán van példa. Egészen egyedi, nagyon jól kitalált harcrendszer, a laikusokat behúzó nagy nevek (Tony Stark, Pókember, Rozsomák stb.), mellettük különleges, kevésbé ismert karakterek, jól kitalált, nem unalomig ismert toposzokból építkező történet, rengeteg tennivaló, több tucat órára elegendő tartalom.
Bár a körökre osztott harcrendszer miatt a Firaxis Games alkotása némileg rétegjáték, de ha valaki szerette az XCOM-sorozatot, kedveli a Marvel univerzumot, és tud kompromisszumot kötni a külsőségeket illetően, annak a Midnight Suns simán az idei év legjobbja lehet.
