Tech

Ami eddig nem ment a Teslának, azt megcsinálta a Xiaomi

Xiaomi
Xiaomi

Közel egy éve mutatta be Elon Musk autóipari vállalata az első, Tesla Bot névre keresztelt humanoid robotját. Ekkor még csak a dizájnt, valamint a terveket ismerhettük meg, azonban semmiféle teljesítményt nem láthattunk a robottól. Az elmúlt időszakban sem tudtunk meg többet arról, mire számíthatunk a projekttől – Musk azonban azt ígérte, a szeptember végére halasztott AI-Day elnevezésű rendezvényükön már lesz működő prototípusa az Optimusnak is nevezett modellből.

Kapcsolódó
Még idén megérkezhet Elon Musk humanoid robotja
A Tesla-vezér szerint szeptemberben a nyilvánosság is megismerheti Optimust.

A lassú munka most úgy tűnik, megbosszulja önmagát, ugyanis a konkurens Xiaomi egy augusztusi bemutatóján leleplezte a saját humanoid robot modelljét, a Xiaomi CyberOne-t. A vállalatnak nem ez az első robotikai terméke, tavaly a Cyberdogot mutatták be egy rendezvényükön. A nem túl kreatív elnevezésű robot még fejlesztés alatt áll, azonban a Xiaomi állítása szerint a robot jövőbeli, továbbfejlesztett változatai nemcsak magas fokú érzelmi intelligenciával rendelkeznek majd, hanem az emberi érzelmek érzékelésére is képesek lesznek.

A bemutatott első generációs robot egyelőre nehezen tud járni, de a mérnökök már dolgoznak azon, hogy ez javuljon.

A kínai cég szerint saját robotikai részlegük, a Xiaomi Robot Labs által kifejlesztett robot komplex mechatronika és mesterséges intelligencia hajtja. A CyberOne paraméterei tényleg emberi léptékűek: 177 centiméteres magasságával és valamivel több mint 52 kilogrammos súlyával viszonylag nagynak mondható. A robot állítólag valós idejű válaszadásra, és kezenként másfél kilogrammos súly cipelésére is képes.

Xiaomi

A kínai mérnökök rengeteget dolgoztak a robot súlyának optimalizálásán, melynek eredményeként a végtagokat működtető motor súlyát 500 grammra le tudták csökkenteni. A főmotor – amely a csípő körül helyezkedik el – a Xiaomi állítása szerint több mint 300 Nm-es csúcsnyomatékot képes kifejteni. A robotot emellett felruházták egy úgynevezett Mi-Sense mélységlátó modullal is. Ez a Xiaomi saját fejlesztésű algoritmusaival együtt azt szolgálja, hogy képes legyen háromdimenziósan érzékelni a teret. Így lehet képes arra a robot, hogy konkrét személyeket, gesztusokat és arckifejezéseket is felismerjen.

A beépített MiAl környezeti szemantikai felismerő motornak és a MiAl beszédérzelem-felismerő motornak köszönhetően a Xiaomi CyberOne 85 különböző környezeti hangot képes megkülönböztetni. Azokban az esetekben, amikor a verbális kommunikáció esetleg nem elég, a fejen elhelyezkedő, hajlított OLED kijelző segítségével interaktív tartalmak és kapcsolódó információk jeleníthetők meg. A robot áráról pontos adatokat egyelőre nem tudni, Lei Jun szerint viszont nagyjából 35 millió és 42 millió forint között alakulhat majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik