Tech

Így néz ki a halál a mesterséges intelligencia szerint

Getty Images
Getty Images

Egyre többet hallani napjainkban a mesterséges intelligencia által elért eredményekről. Azonban nemcsak a nagyvállalatok képesek komoly eredményeket felmutatni, hanem a kisebb szerveződések is. Így van ez a Midjourney-vel is, amelyet egy nagyjából tíz főből álló csapat irányít. Ismert nevekből természetesen itt sincs hiány: az AI-t David Holtz, a Leap Motion társalapítója hozta létre, munkáját pedig olyan tanácsadók segítik, akik korábban az AMD-nél, az Apple-nél, a Teslánál és Intelnél is dolgoztak.

A Tweaktown szerint ennek eredménye lett a fejlett képalkotó MI, a Midjourney – ami a DALL-E-hez hasonlóan -, amely az általunk beírt szavakból képes megalkotni egy festményre hajazó fotót. Ráadásul a technológia nemrégiben nyílt béta-verzióba lépett, ami azt jelenti, hogy bárki kipróbálhatja, aki átmegy a dedikált Discord szerverre. A felhasználóknak ehhez mindössze annyit kell tenniük, hogy beírják az “/imagine” parancsot, majd egy szöveges kérést, hogy mit szeretnének látni a képen.

A mesterséges intelligencia legutóbb azt a feladatot kapta, hogy alkosson képet a halálról. Az eredmény pedig egészen meglepő.

A TikTokon megjelent videó tanulsága szerint a platform némi gondolkodás után kiadott néhány képet, amelyen egy idős, őszes hajú és szakállú férfi jelenik meg a halálként. A ködbe burkolózó férfi köpenyben keresi fel az áldozatait. Az MI által megalkotott kép azért is meghökkentő, mert azt saját maga kreálta, a programozók csak a kulcsszavakat vitték be.

@theaievolution I asked an Ai to show me what death looked like. What it made was sadder than I could have imagined. #midjourneyart #midjourney #iaskedanai #death #art ♬ original sound - EX7STENCE™

A MidJourney-t alapvetően azért hozták létre, hogy bővítse az emberi faj képzelőerejét. Ez pedig látszik is a platform Discord-oldalán, ahol a követők rengeteg képet készítettek már az AI segítségével. Az eredmények egészen egyedülállók, színesek és ötletdúsak. Ezek közül a Tweaktown cikkében össze is gyűjtötték néhányat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik