Tech tesztlabor

Önmagával versenyez a Honor

Nehéz helyzetbe kerül az, aki úgy venne telefont, hogy 70-100 ezer forintba kerüljön. Egyetlen gyártó kínálatán belül is három-négy nagyon hasonló telefon van a piacon. Megnéztük, miben remekel a Honor 7x a cég saját középkategóriás mobiljaival szemben.

Nehéz helyzetben van az, aki mindössze annyi elképzeléssel vág neki a telefonvásárlásnak, hogy olyan 70-100 ezer forintba kerüljön, legyen megbízható, és csináljon jó képeket. Ez ugyanis az a kategória, amiben elég nagy a szórás ahhoz, hogy ennyi inormáció hallatán is csak széttet karral álljon a világ legsegítőkészebb eladója is.

Kifejezetten érdekes az is, hogy ebben a kategóriában a kínai gyártók nem csak egymást, hanem saját magukat is felzabálják. Erre az egyik legjobb példa a Huawei, aki a Honor márkával alapból saját magának csinál konkurenciát, majd még ezen belül is annyi alternatívát kínál, hogy azzal egy percig se könnyítse meg az ember életét.

Fotó: 24.hu

ÁR ALAPJÁN LEHETETLEN ELDÖNTENI

A Honor 9 Lite százezer forint alatt beszerezhető, telefon, ami ugyan jobban néz ki mint a szintén hasonló áron kapható Huawei P smart, de nagyjából hasonló élményt nyújt. És akkor most itt a Honor 7x, ami szintén ugyanazokat tudja, és szintén százezer forint alatt áll meg az ára.

KINÉZET ALAPJÁN LEHETETLEN ELDÖNTENI

Kinézetre a két Honor készülékről nem mondanánk, hogy hasonlítanak, ha csak nem abban, hogy mindkettő erősen emlékeztet az Apple-re, csak míg a Honor 9  Lite inkább letisztultabb, elegánsabb, az újabb verziókra hajaz, addig a Honor 7x egy iPhone 6s nem túl bonyolult, újragondolt verziója. Ugyanakkor a Honor 7x erősen emlékeztet a Huawei P smartra is, vagyis szimplán a kinézet alapján még nem lett egyszerűbb a választás.

Fotó: 24.hu

KIJELZŐ ALAPJÁN LEHETETLEN ELDÖNTENI

A kijelző közötti különbség nem igazán jelentős, a Honor 7x esetében egy 5,93 hüvelykes, a Honor 9 lite esetében pedig egy 5,65 hüvelykes kijlezőről beszélhetünk, ami tényleg akkora különbség, hogy még a szemöldökünk se rezzent meg tőle, ráadásul indkettő 18:9 arányú, és FHD+ felbontású.

KAMERA ALAPJÁN LEHETETLEN ELDÖNTENI

Vicces azt látni minden kommunikációs csatornán, hogy a Honor 7x 16 megapixeles duálkamerát kapott, hiszen 10-ből 9 ember azt hihetné, hogy a két 16 MP-es hátsó kameráról van szó,  az igazság ezzel szemben az, hogy összesen egy darab 16 megapixeles kamerát kapott, mellé odakerült az örök mumus 2 megapixeles kamera, ami persze látványosabb mintha nem lenne ott, de túl sok vizet nem zavar.

Fotó: 24.hu

Elvileg ugye  a potré módot segíti a dualkamera rendszer, egyébként pedig azt ígérik, hogy annyira gyors a fókusz, hogy soha többé nem maradsz le egy pillanatról sem mikor kiéled a művészi fotós hajlamaidat. Mondjuk ennek ellenére kapásból lemaradtam a felröppenő galambokról, de ezt el lehet ütni azzal, hogy nem a fókusszal, hanem a reakcióidőmmel vannak gondok, ami valószínűleg igaz is.

A kép egy Honor 7x-szel készült Fotó: 24.hu

Az viszont értékelendő, hogy az első 8 megapixeles kamera mellé már nem erőltették oda egy 2 megapixeleset, ennek ellenére tökéletesen működik rajta a portré mód is, ami szintén csak azt bizonyítja, hogy az egész varázslat nem a 2 megapixeles második kamerán, hanem a szoftveren. És egyben azt, hogy teljesen felesleges csak azért megvenni a Honor 9 Lite telefont, mert annak elől eggyel több kamerája van.

A galériához kattinson a képre:

MEMÓRIA ÉS AKSI ALAPJÁN MAJDNEM EL LEHET DÖNTENI

Amiben viszont van különbség, és a Honor 7x felé sodorhatja az embert, az az, hogy hiába van mindkettőben ugyanaz a Kirin 659-es processzorchip, ami egyébként a Huawei P20 lite és a Huawei P Smart telefonban is, itt legalább 4 GB RAM jár hozzá, míg a Honor 9 lite telefonban csak 3 GB jutott. Azért meg kell jegyezni azt is, hogy a két Huawei készülékben is 4 GB RAM került, vagyis azért annyira ezzel sem lett megkönnyítve a választás – ha ismét a kínai cég telefonjait vetjük össze.

A teljesség jegyében viszont azt el kell mondani, hogy a Honor 7x mellett szól az is, hogy míg az 3340 miliamperórás akkumulátort kapott, a Honor 9 lite vásárlóknak ennél kisebb, 3000 miliamperórással kell beérniük.

EL LEHET DÖNTENI?

Egyértelműen látszik, hogy a harc a gyártók között nem csak a csúcskategóriában óriási, de a középkategóriában egészen brutálissá válik. Egyetlen gyártó kínálatán belül is három-négy nagyon hasonló telefon van a piacon, és akkor még nem is tekintettünk ki a hasonló árfekvésű, de más gyártók által kínált készülékekre.

Hogy mégis mi alapján dönt az ember mondjuk a Huawei P Smart, Honor 9 Lite és Honor 7x között, az elsődlegesen talán az ár kérdése, nagyjából egy kategória, de ha éppen akciós valamelyik, az azért megkönnyítheti a vásárlást.  Ami még döntő lehet sokaknál, hogy melyik kerül be a szolgáltatók kínálatába egy jobb konstrukcióval, jobb csomagban.

Kiemelt fotó: ESPECIAL/NOTIMEX

Ajánlott videó

Olvasói sztorik