Tech

„Szellem” hozta a frászt a Google Térkép felhasználóira

Getty Images
Getty Images

Több felhasználó is arra lett figyelmes a múlt héten, hogy a Google Térkép mobilalkalmazásából egy eddig ismeretlen, rejtélyes férfihang szólalt meg, ami többek közt azért is ijesztő, mert alapvetően női virtuális asszisztens navigálja a mobilozókat. A közösségi oldalakon, így a Redditen és Twitteren többen is „szellemhangként” kezdték el emlegetni a mély, indiai akcentussal beszélő akárkit. Volt, aki attól tartott, hogy hackerek szórakoznak vele, és próbálják rossz irányba vinni, mást pedig az első randiján hozott kellemetlen helyzetbe az applikáció.

Egy redditező beszámolója szerint a szokásos angol nyelvbeállítással használta az alkalmazást, ami eddig mindig egy kellemes női hanggal működött. Őt azért ijesztette meg a különös hiba, mert amikor hazafele tartott autójával, az út nagy részén a megszokott női hang igazította útba, ami egyszer csak váratlanul váltott át az indiai akcentussal beszélő férfihangra.

A Google csapata végül a Twitteren válaszolt a felhasználóknak. Mint kiderült, valóban egy hibáról volt szó, amit szoftveres javítással fognak orvosolni, addig is sajnálják, hogy egyesekre a frászt hozta az alkalmazás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik