Tech

Számítógépet is loptak a Capitoliumból, és ebből még baj lehet

SAUL LOEB / AFP
SAUL LOEB / AFP

A G DATA biztonsági cég szakértője, Hauke Gierow szerint a Capitolium elleni támadás során akár megfertőződhetett az Egyesült Államok Kongresszusának számítógépes hálózata is. Ugyan emiatt aggódik több, a Los Angeles Timesnak nyilatkozó biztonsági szakember.

A G DATA közleménye szerint az elmúlt napokban több olyan kép került fel a közösségi oldalakra, amelyeken amerikai kongresszusi képviselők lezáratlan számítógépei szerepelnek. Egy fotón (kiemelt képünkön) még a képviselőház elnökének, Nancy Pelosinak a gépe is látszik, a megnyitott levelezéssel és az éppen felugró szövetségi figyelmeztetéssel együtt. A CNN korábban arról számolt be, hogy a képviselők irodáiból több elektronikai eszköz, laptop is eltűnt a támadás során, ami nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet.

Annak ellenére, hogy valószínűtlen, hogy ezeken a gépeken titkosított dokumentumokat tárolnak, az információk még így is rendkívül értékesek lehetnek a politikai ellenfelek és a más országok titkosszolgálatai számára. Nem kizárható az sem, hogy a Capitolium épületébe betörők tömegébe beszivárgott olyan ellenséges ügynök, aki a nyitott számítógépekre kártékony kódot próbált meg felmásolni. Ezért a szakértők ajánlják a kongresszus hálózatának átfogó vizsgálatát.

Gierow arra hívja fel a figyelmet, hogy a tudatos számítógép-használatnak ki kell terjednie a kritikus, stresszes szituációkra (még egy ehhez hasonló ostromra is). A munkavállalóknak ugyanazt a rutint kell követniük egy ilyen helyzetben, mint általánosságban: le kell zárniuk az operációs rendszert akkor is, ha csak egy gyors kávéra ugranak ki az irodájukból. Fontos emellett, hogy a rendszergazdák beállítsák a használaton kívüli gépek automatikus lezárását. A szakértő hangsúlyozza, hogy a választási rendszer tisztasága, a politikai rendszerbe vetett bizalom akkor őrizhető meg, ha az informatikai rendszerek biztonsága is garantált.

Szerda este Donald Trump elnök több száz híve erővel behatolt a Capitolium épületébe, és végül a nemzeti gárda segítségével csak több óra alatt sikerült őket eltávolítani az épületből. Az összetűzésben négy ember életét vesztette. Az ostrom előtt Trump egy washingtoni gyűlésen mondott beszédében feltüzelte híveit, egyebek közt ismét azt állította, hogy csalás miatt veszítették el a választást. A Capitolium rendőrségének főnöke, Steven Sund január 16-i hatállyal le is mond tisztéről a sikertelen védekezési akció miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik