Tech

Egyre valószínűbb, hogy a Samsung új csúcsmobiljai is töltő nélkül érkeznek

mobiltöltő
Getty Images
mobiltöltő
Getty Images

Az Apple idén ősszel azzal borzolta a kedélyeket, hogy az iPhone 12 modellek, illetve a frissen legyártott, még kereskedelmi forgalomban lévő többi iPhone-ok mellől elhagyta a töltőfejet és a fülhallgatót. Ez egyrészt sok vásárlót felháborodott kommentek írására késztetett, a konkurens cégek pedig kapva kaptak az alkalmon, hogy az almás vállalaton élcelődjenek.

Utóbbi viszont még visszaüthet, hiszen elég nagy a valószínűsége, hogy a többi gyártó ugyanúgy követni fogja az Apple példáját, mint ahogy nagyon sok esetben az eltűnő jack-csatlakozók esetében tették. Már korábban is voltak pletykák arról, hogy a Samsung is gondolkodik az említett kiegészítők elhagyásán, a portugál Tecnoblog pedig olyan információra bukkant az Anatel nevű szolgáltató dokumentumai között, amik arra utalnak, hogy a jövő év elején érkező három Samsung Galaxy S21 modell mellé már nem csomagolnak se töltőfejet, se fülhallgatót.

Amennyiben ez megtörténik, az már csak azért is kellemetlen a Samsung számára, mert korábban az ő köreikben is akadtak olyan marketingesek, akik jó ötletnek tartották, hogy az Apple döntése nyomán olyan posztokat gyártsanak, amik arra hívják fel a figyelmet, hogy náluk bizony a töltő elmaradhatatlan tartozék. És ez főleg annak fényében lehet kínos, hogy a dél-koreai vállalat nem először játssza ezt el: amikor az Apple megszüntette a telefonjain a jack csatlakozót, a dél-koreai vállalat videóban cikizte ki a lépést, ugyanakkor pár hónappal később már ők is olyan telefonnal álltak elő, amire nem került hagyományos bemenet a füleseknek. A Samsung később szép csendben törölte a videóit, de az internet és a felhasználók persze nem felejtenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik