Farkas Norbert / 24.hu
Tech

Öt hajtogatható okostelefont is bemutathat jövőre a Samsung

Az elmúlt két év kifejezetten izgalmas volt az okostelefon-piacon hajtogatható modellek terén, ám mivel még meglehetősen borsos áron kaphatóak az ilyen típusú készülékek, nem tekinthetőek túl széles körben elterjedtnek. A Phandroid arról ír koreai lapokra hivatkozva, hogy a Samsung ezen változtatna, és jövőre magasabb fokozatba kapcsolhat:

a dél-koreai cég legalább öt különböző hajtogatható modellt mutathat be 2021-ben.

Ebből kettő nagy eséllyel a Samsung Galaxy Z Fold 3, valamint a Galaxy Z Flip 2 lesz. Az még kérdéses, hogy a többi három modell hogyan illeszkedik a cég portfóliójába, de a lapok szerint a Samsung kidolgozta arra vonatkozó stratégiáját, hogyan csökkentse a gyártási költségeket, így az eddiginél alacsonyabb áron elérhető, hajtogatható mobilok várhatók.

Az elmúlt hetekben arról is lehetett hallani, hogy a Samsung jövőre jó eséllyel megválhat a Note szériától, legalábbis több jel utal rá. Az Ice Universe nevű hírhedt szivárogtató információi alapján szinte biztos, hogy az S21 Ultra támogatni fogja az S Pent, ám azt külön kell majd megvenni, nem csomagolják alapból dobozba a készülék mellé. A Z Fold 3-mal kapcsolatban is pletykálják egyébként, hogy S Pen támogatással érkezik, ami tovább valószínűsíti azt, hogy a Note sorozat feleslegessé válhat.

Kapcsolódó

Több jel is utal a Samsung Galaxy Note széria megszűnésére
Lényegében feleslegessé válnának a Note modellek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.