Az erdők pusztítása súlyos fenyegetést jelent bolygónk számára: a fák biztosítják a talaj stabilizációját, menedéket nyújtanak az állatoknak, de ami még fontosabb, oxigént termelnek számunkra. Létfontosságú erdőinket azonban folyamatosan súlyosbodó veszély fenyegeti a természeti katasztrófák, az éghajlatváltozás és nem utolsó sorban az ember által okozott károk képében. Utóbbiak közé tartoznak a mezőgazdasági tevékenységek, az urbanizáció és fakitermelések növekedése.
A Föld jelenleg 30 százalékát a fás területek teszik ki, azonban ezek kiterjedése folyamatosan csökken. Az elmúlt évek becslései alapján az utóbbi 25 évben közel másfél millió négyzetkilométerrel, vagyis több, mint Dél-Afrika teljes területével csökkentek a fákkal borított területek. Képzeljük csak el, minden egyes percben 27 futballpálya nagyságú területet veszítünk el az erdőírtások következtében.
A problémával való hatékonyabb harcot akár a mesterséges intelligencia is segítheti. A Lenovo közleményében számolt be arról, hogyan képzelik el ők a technológia felhasználását ezen a területen: nagyteljesítményű számítógépekkel járulnak hozzá a küzdelemhez, amelyek segítségével
A cég támogatásával egy lengyel csapat, a byteLAKE, mesterséges intelligencia (AI) és nagyteljesítményű számítógépek segítségével dolgozta ki azt a programot, amely képes lehet felvenni a harcot az erdőírtással szemben. Az Ewe Guard egy olyan AI által vezérelt rendszer, amely lehetővé teszi, hogy emberi érintés nélkül gyorsan, és a korábbinál sokkal hatékonyabban vizsgálják meg a fák aktuális állapotát.
„A kiirtott fák helyett új fákat kell ültetni. Sokan gondolják úgy, hogy ez az egyértelmű megoldás az erdőírtásokkal szemben. Ez azonban jóval komplikáltabb” – mondta el Marcin Rojek, a program egyik társalapítója.
„Az új fák ültetése esetén elengedhetetlen, hogy bizonyos időközönként megvizsgáljuk a növények aktuális állapotát. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy akár egy kis mértékű emberi beavatkozás is képes arra, hogy kárt tegyen a növekvő fák környezetében. Ezt figyelembe véve egy olyan megoldást szerettünk volna kidolgozni, amely képes arra, hogy emberi érintés nélkül végezze el ezeket a felméréseket, vizsgálatokat.”
Nem könnyű megtanítani egy számítógépet arra, hogy a távolból ennyire részletesen beazonosítson és megvizsgáljon egy fát, meglehetősen erőforrásigényes dologról van szó. A byteLAKE a Lenovo ThinkSystem szerverinek köszönhetően a rendszerek felkészítésére szolgáló, eredetileg két hetesre tervezett training időt mindössze hat órára tudta csökkenteni.
A program segítséget nyújt továbbá az erdőgazdálkodók és környezetvédelmi szervezetek számára is, hiszen a technológia segítségével nemcsak a fafajták pontos meghatározására lesznek képesek a drón által begyűjtött információk alapján, de megkülönböztethetik a beteg fákat egészséges társaiktól, és pontosan felmérhetik azokat a pontokat, ahol a fák nagyobb eséllyel pusztulnak ki vagy válnak beteggé.
(Kiemelt kép: Lenovo)