Tech

Ufókutató csoportot állít fel Amerika

A Pentagon olyan munkacsoportot hoz létre, melynek feladata az lesz, hogy felülvizsgálja azokat az ufókat, melyeket amerikai katonai repülőgépekről észleltek – írja a CNN. A csoportot David Norquist védelmi miniszterhelyettes fogja felügyelni, a hivatalos bejelentés a napokban történhet meg.

Eddig többnyire a haditengerészet vizsgálta az ufóészleléseket, mivel az azonosítatlan repülő objektumok többségét az ő repülőikről figyelték meg.

A Pentagon és Kongresszus már korábban is aggodalmát fejezte ki a katonai bázisok környékén észlelt ufók miatt.

Egyelőre nem tudni, hogy mik is a különös objektumok, egyes vélemények szerint információgyűjtő drónok lehetnek, melyek akár az oroszoknak vagy kínaiaknak is továbbíthatják az adatokat. A Szenátus júniusban döntött úgy, hogy ufójelentés közzétételére kell kötelezni a Pentagont.

Ufójelentés közzétételére kényszerítenék a Pentagont
A Haditengerészet Hírszerzési Hivatala még mindig szisztematikusan vizsgálhatja az ufókat.

A Pentagon korábban egy titkos, Harry Reid egykori nevadai szenátor közbenjárására indított programban tanulmányozta az ufókat. A 2007-ben létrehozott projekt 2012-ben ért véget.

Kiemelt kép: Handout / DoD / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik