Tech mobilteszt

Fotózás terén ne várjunk csodát az új Huawei mobiltól

Az idei, pénztárcabarát Huawei P Smart remek példája annak, hogy manapság már 80 ezer forintért is lehet olyan korrekt, tisztességes okostelefont venni, ami a hétköznapokra tökéletesen megfelel. Fotózás terén viszont ne várjunk tőle csodákat, mert most nem azt kapjuk, amire a Huawei nevét hallva gondolnánk, és a microUSB-s töltést is ideje lenne elfelejteni. Szerencsére a pozitívumok listáján is van mit említenünk, többek közt a friss Androidot, a vízcsepp alakú notchot és a szép kialakítást.

Lassan már követni is nehéz, hány mobil termékcsaládot kínál a Huawei, hiszen a Mate mellett még ott van a P-sorozat is, amin belül a legutóbb a P20-at, a P20 Prót, a P20 Lite-ot és P Smart 2019-es kiadását mutatták be a kínaiak. A P Smarttal a középkategóriában próbálnak egyensúlyt találni ár és a teljesítmény terén, kisebb, olcsóbb készülékekkel, mint amiket a Mate-sorozatban találunk. Nem szabad továbbá megfeledkezni az Y szériáról, és a Huawei kistestvéréről, a Honor albrandről sem, ami szintén nagyon jó ár-érték arányú készülékeket vonultat fel – elég csak a nemrég bemutatott View20-ra gondolni.

Szemkápráztató telefont villantott a Honor, ami itthon is kapható lesz
Kipróbáltuk a Honor legújabb zászlóshajójt, a View20 okostelefont, ami lyukas kijelzővel, 48 megapixeles kamerával és egyedi dizájnnal várja az érdeklődőket.

A 2019-es Huawei P Smart a tavalyi P Smart utódja, ami nagyobb kijelzőt és aksit, új chipsetet és trendi notchot is kapott. Bár olcsóbb kategóriában versenyez a maga 80 ezer forintos árával, a kínaiak nem hagytak ki olyan trendi finomságokat, mint az arcfelismerés, a duálkamera, vagy a legfrissebb Android.

Műanyag elegancia

A műanyagból készült unibody ház lekerekített élű dizájnt kapott, meglehetősen kényelmes fogású készülékről van szó, ami elsőre nem kelti olcsó mobil benyomását. Kézbevétel után az anyaghasználat miatt persze érezni rajta, hogy nem egy felső kategóriás alumínium-üveg szendviccsel van dolgunk, már csak a könnyű súlya miatt is. Az összeszerelésre nem lehet panaszunk: az üveg hátlapon szépen simul, igényesek az illeszkedések. Egy kézzel is jó a fogása, de ha az értesítéseket is le akarjuk húzni a kijelző tetejéről, már elkel a másik kéz segítsége. A hátlap az ujjlenyomatokat elég szépen gyűjti, és felesleges is törölgetni a pulóverünk ujjával. Azon meg ne is lepődjünk meg, hogy a por-és vízállóság nem adott.

ESKÜSZÖM, HOGY LETÖRÖLTEM ELŐTTE! – Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

A kávák már szép vékonyak, köszönhetően az előlap tetején cseppalakban benyúló ízléses kis notchnak, ebben rejtőzködik a nyolc megapixeles szelfikamera. Kijelző terén jelentős változás, hogy az előd 5,6 hüvelykes, 18:9-es arányú paneljét 6,21-es hüvelykes LTPS kijelzőre cserélték, ami már 19.5:9-es aránnyal dolgozik, és 1080×2340-es FHD+ felbontást produkál, emellett 415 képpontsűrűség jellemzi.

Amit kell, azt hozza: a háttérvilágítás egységes, a kontraszt jó, ám közvetlen fény alatt már csillanhat a kijelző, ezen segít az automatikusan szabályozott fényerő. Kapunk egy beépített Eye Comfort Mode-ot is, ami azon segít, hogy a kék fényből kevesebb jusson a szemnek, és kevésbé legyen ártalmas.

Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

A készülék jobb oldalán a hangerőszabályzó-páros és a bekapcsológomb foglal helyet, utóbbinál feltűnt, hogy könnyebb lenne megtalálni, ha erőteljesebben emelkedne ki. Alulra került a microUSB-port (igen, még mindig nincs USB-C), és a 3,5 millis jackaljzat. A hátlapon foglal helyet az egymástól gondosan elszeparált ujjlenyomat-olvasó és a duálkamera-rendszer, utóbbit külön is kivesézzük.

Jól szolgálja a gazdáját

A gördülékeny napi használatról a tavaly kiadott, 12 nanométeren gyártott Kirin 710-es lapkakészlet gondoskodik, ezt pakolták egyébként a Mate 20 lite-ba, a Honor 8X-be és a Honor 10 Lite-ba is. A processzor összesen nyolc Cortex maggal dolgozik, melyek közül a négy energiatakarékos 1,7 GHz-s órajelet tud, míg a teljesítményre kihegyezett négyes akár 2,36 GHz-t is produkálhat, ehhez társul egy kétmagos ARM MALI g51mp4-es grafikai egység.

Ahogy az elődbe, úgy ebbe is 3 GB RAM jutott, és alapból 64 gigabájt tárhelyen nyújtózkodhatunk (ebből 55 GB áll rendelkezésre szabadon a dobozból kivéve), amit mikroSD-vel turbózhatunk 512 GB-ra, ám ebben az esetben le kell mondanunk a második SIM-ről. A készülékházba lényegében majdnem ugyanaz került, ami a Honor 10 lite-ba, annyi különbséggel, hogy abba 4 GB memóriát pakoltak.

Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

Ez a számítási erő a hétköznapokban bőven elég, az ablakváltások közben nem lassul a rendszer, és úgy általánosságban sem volt jellemző a fagyás. Külön jó pont, hogy a Smart P 2019 már Android 9.0-cel érkezik, amire 9-es verziójú EMUI kezelőfelületet húztak. A szoftver miatt már adott a gesztusvezérlés is, azaz ki lehet kapcsolni a navigációs gombokat a kijelző alján, és akit zavarna a notch, az beállíthatja, hogy helyette egy fekete sáv jelenjen meg az appokban a képernyő tetején.

Aki játszani szeretne, az megelégedhet a közepes beállításokkal futó PUBG-vel, WoT-tal, vagy Asphalt 9-cel, de a Fortnite nem támogatott, és úgy összességében ne várjunk azért erőgépet.

Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

A Huawei EMUI-ja még mindig egy szerethető felület, a frissen elindított eszköz kezdőképernyőjén is logikusan egy csokorba gyűjtve találjuk az előretelepített appokat, többek közt a Google szolgáltatásait, na meg a Facebookot. A SwiftKey billentyűzetet is szeretjük a testre szabhatósága miatt, és a Huawei saját tárcsázója is az egyik kedvencünk. Emellé kapunk még saját víruskeresőt, és különféle energiagazdálkodási módokat, többek közt a kijelző felbontását is feláldozhatjuk a hosszabb használat érdekében, és ott van még az Ultra Memory nevű teljesítménynövelő technológia, ami mesterséges intelligenciát kihasználva folyamatosan dolgozik azon, hogy optimalizálja az erőforrásokat a háttérben.

A készülék mobilkommunikáció terén GSM, UMTS, LTE szabványokat támogat, közeli kommunikációra NFC, Bluetooth 4.2, és persze wifi használható.

Most akkor mosolygok, vagy nem?

A mobilfotózásban élen járó Huawei eszközétől képek terén viszont most nem várhatunk túl sokat. A hátlapi duálkamera-rendszert egy 13 megapixeles és egy 2 megapixeles másodlagos szenzor alkotja. Utóbbi nem a csúcskategóriában elterjedt széles látószögű, vagy optikai zoom, hanem egy mélységérzékelő, ami főleg a portrémódot támogatja meg. A szenzort f/1.8-as apertúra jellemzi és nincs optikai képstabilizáció sem, ami a videók esetén is hiányolt tulajdonság.

Ha bekapcsoljuk az AI-módot, van lehetőségünk élni a mesterséges intelligencia által kínált beállításokkal, a jelenetfelismerő szoftver 22 kategóriából ismer fel 500 jelenetet. Ezzel kapcsolatban leginkább az tűnt fel, hogy ugyan a szoftver felismerni az általam fotózni kívánt objektumot (mondjuk növényt, vagy ételt), nem túl sokat adott hozzá a kép élvezhetőségéhez ahhoz képest, mintha nem éltem volna a lehetőséggel.

Tűéles fotókat se várjunk,

mert nappali fénynél sem kapunk túlságosan strukturált felvételeket, néhol elmosódottak az élek, a sötét részeken pedig akár szinte elveszhetnek részletek. Természetesen Pro módban saját kezünkbe vehetjük az irányítást, és manuálisan állíthatjuk az érzékenységet, expozíciót, fehéregyensúlyt.

Ezen felül kapcsolhatunk be HDR-t, készíthetünk panorámafelvételeket, adottak az AR-matricák, de több extra nincs fotózás terén. A mosolyfelismerő funkció nem szerepelt túl jól: ennek lényege, hogy mikor a fotózni kívánt alany mosolyog, a mobil magától lövi a képet. Nos, a rovatvezetőn tesztelve a dolgot ez nem jött össze (lehet, mert nem volt elég őszinte a mosolya), csak akkor, ha egészen közel léptem hozzá.

Az alábbi fotón is látszik, hogy mit tud kezdeni közelről egy arccal a fényképező szoftvere a hátlapi kamerákkal. Az f/2.0-ás rekeszértékű előlapi kamera is közepesen elmosódott szelfiket eredményez, amit még egy szépítő effekttel is megfejelve biztosan elveszik a bőrünk.

A FŐNÖK MOSOLYA KÖZELRŐL, A P SMARTTAL FOTÓZVA – Fotó: Dömös Zsuzsanna / 24.hu

Az arcfelismerős feloldás viszont meglepően jól működik, sőt: még ágyban fekve, kislámpa fényénél is gyorsan veszi a lapot a szenzor, nem sokszor esett meg, hogy nem volt képes megismerni a készülék. Nem csoda, hogy inkább ezt használtam, mintsem az egyébként kényelmesen elhelyezett hátlapi ujjlenyomat-olvasót, aminek a kialakítását nem találtam túl jónak, a műanyaghátlapon tapogatva néha olyan érzésem volt, hogy mindjárt beszakad. Az ujjam mintájának beszkennelése is tovább tartott, mint mondjuk egy csúcstelefon esetében.

FELEMÁS ÉRZÉSEK

A P Smartba került 3400 milliamperórás telep manapság már átlagosnak mondható, így üzemidő terén is másfél nappal kell számolnunk, ha közepesen aktívan pötyögünk rajta. Fájó pont, hogy a Huawei nem váltott USB-C-re, a készülékre is USB 2.0-t szabványt használó microUSB-port került, ami ebben a kategóriában már lassan ciki, na és persze ne álmodjunk gyorstöltésről sem,

a csutkára merült mobil töltéséhez el kell majd másfél óra.

Bár fotózás és töltés terén nem voltunk elégedettek a Huawei P Smart 2019-cel, összességében ennyi pénzért ajánlott készüléknek mondható, mert a pozitívumok oldalán ott van a friss Android, a remek arcfelismerés, a könnyű kialakítás, és szoftveres téren a gördülékeny használat, és üzemidőben is hozza az elvártat. Akinek viszont elsődleges a fotózás, annak érdemes tovább keresgélnie.

HUAWEI P SMART (2019) SPECIFIKÁCIÓK

  • Kijelző: 6,2 hüvelykes FullView TFT LCD
  • Felbontás: 2340 x 1080
  • Processzor: nyolcmagos Kirin 710 (4x Cortex A73 2,2 GHz + 4x Cortex A53 1,7 GHz)
  • Hátlapi kamera: 13+2 megapixel, f/1.8 apertúra
  • Előlapi kamera: 8 megapixel, f/2.0 apertúra
  • ROM/RAM: 64 GB/3 GB
  • Bővíthetőség: 512 GB
  • Akkumulátor: 3400 mAh
  • Operációs rendszer: Android 9.0
  • Ár: 79 990 bruttó javasolt fogyasztói ár
  • Színek: éjfekete, aurórakék

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik