Videó

Ez lesz a jövő járműve?

A Bosch idén komoly felhozatallal készült a las vegasi CES-re: egyrészt megmutatták, hogy mennyire elkötelezettek az életünket kétségtelenül megváltoztató IoT technológia mellett, és az elképzeléseiken túl konkrét termékeket is bemutattak, többek között egy olyan robotfűnyírót, amit csak egyszer kell rendesen beüzemelni, és később szinte soha nem kell foglalkozni vele, mert magától teszi a dolgát.

A legnagyobb durranás persze az IoT Shuttle névre keresztelt koncepció jármű, ami azt hivatott prezentálni, hogy a Bosch miképp képzeli a városi közlekedés jövőjét. A videónkban szereplő kisbusz ugyan még 2019-ben is elég futurisztikusnak hat, de a megalkotásához és működtetéséhez szükséges technológia már létezik, így nem kizárt, hogy pár éven belül tényleg felbukkan a nagyvárosokban.

Legfrissebb videók
Olvasói sztorik