Tech tesztlabor

Itt már egy életre kelt sárkány uralja a nappalit

Január 28-án volt 60 éve, hogy egy műanyag kocka belsejébe rögzítő csövek kerültek, és ezzel létrejött a világ egyik legkreatívabb és legmeghatározóbb játéka, a LEGO-kocka. A dán találmány azóta generációk gyerekkorát határozta meg, és sokan felnőve sem szabadulnak, a dobozokon szereplő korbesorolást figyelmen kívül hagyva lelkesen gyűjtik a készleteket.

Viszont bármennyire is népszerű és időtálló a LEGO, a családi tulajdonban lévő cégnek is meg kellett küzdenie azzal, hogy a digitális világ mindinkább beszippantja a fiatalokat. Éppen ezért nem véletlen, hogy rengeteg LEGO-tematikájú videojáték készül, de a dán vállalat nemcsak arra figyel, hogy a gyerekeket izgalomba hozó termékeket készítsen, de arra is komoly hangsúlyt fektet, hogy

a fiatalok játék közben hasznos ismereteket sajátítsanak el.

Ennek egyik állomása volt az elmúlt években több variációt is megérő Mindstorms termékcsalád, ami az építést, a robotikát és a programozást ötvözte kiválóan, illetve a játszva tanulás szellemében készült a tavaly kiadott LEGO Boost is, ami a kisiskolás korosztállyal ismerteti meg a programozás alapjait.

Leesett az állunk a LEGO új programozható játékától
Táncoló robotot és harmonikázó cicát építettünk, és nagyon rég szórakoztunk ilyen jól!

Nagyjából egy éve mi is kipróbáltuk a különleges készletet, és a tesztünk végén azt írtuk, hogy a Boost fejleszti a kreativitást és a logikát, gondolkodásra sarkall, tud magyarul, képes hosszú órákra lekötni a figyelmet, elülteti a hasznos ismeretek magvait, ráadásul eszméletlenül jó móka! És ez még csak a kezdet volt, azóta még tovább fejlődött az elsőre is kiváló koncepció.

NINCS MEGÁLLÁS

A Boost már önmagában is fejlődött a tavaly tesztelt állapothoz képest, hiszen a robotok irányításához szükséges app már elérhető okostelefonokra is (nemcsak tabletekre), de ami ennél jóval fontosabb, hogy a LEGO rájött: újabb és újabb készletekkel még többet ki lehet hozni a programozható játékból.

Ennek szellemében idén nyárra meg is jelent két olyan készlet, amelyek ugyan önmagukban is simán megállják a helyüket, de ha otthon már van LEGO Boost, akkor még többet ki lehet hozni belőlük, hiszen a szett mellé járó alkalmazás kibővült két vadonatúj építési útmutatóval, és a készletek kombinálásával a teljesen hagyományos építőjátékok is motorizált és programozható játékokká alakulnak át.

Az alkalmazásban már látható a két új készlet építési útmutatója – Fotó: Birkás Péter / 24.hu

LEGO 60194 – Sarkvidéki felderítő teherautó

A felderítő teherautó az idén debütált sarkvidéki City-téma egyik közepes készlete, amiben egy lánctalpas jármű, egy motor, jeges barlangok, tovább három mini- és két állatfigura (egy husky és egy jegesmedve) kapott helyet. A 322 elemet számláló készlet már alapból is egy egészen kellemes csomag, de a maximumot tényleg akkor lehet kihozni belőle, ha párosítjuk a LEGO Boost szettel.

Az extra építési útmutatót ugye az Androidra és iOS-re egyaránt elérhető LEGO Boost alkalmazásban találjuk, és tisztában kell lennie azzal is, hogy a motorizált és telefonról irányítható lánctalpas targonca megépítéséhez egyaránt szükségesek a 60194-es sarkvidéki és a Boost alkatrészei – ennek persze főleg akkor lesz jelentősége, mikor újra külön-külön akarunk játszani a két különböző készlettel.

Az összeépítés nem kifejezetten bonyolult, ami többek között annak is köszönhető, hogy az alkalmazásban ezúttal is szakaszokra bontva haladunk, és minden etap végén van egy kis gyakorlás, ahol kipróbálhatók a különböző programozási lehetőségek és funkciók. A végeredmény pedig egy elég masszív jármű, ami egyrészt távirányítható, másrészt a Scratch programnyelvre emlékeztető ikonos megoldás segítségével mindenféle feladatok adhatók neki, amiket a gép automatikusan elvégez – a motoroknak hála akadályt kerül, árut emel, pörög/forog, de a megfelelő szenzorok használatával

képes reagálni a színekre és a hangokra is.

A készlet egyetlen negatívuma, hogy túlságosan is hasonlít az alap Boost készletből összerakható hasonló járműre, és a programozható funkciók sem térnek el jelentősen a korábban megismert megoldásoktól. Viszont, ha a gyerkőc imádja a munkagépeket, és még a sakvidéki/kutatós téma is bejön neki, akkor a 60194-es sorszámú készlet remek kiegészítő lehet a programozható alapcsomag mellé.

Galéria
Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

LEGO 70652 – Viharkeltő

A nyáron megjelent második „Boost-kompatibilis” csomag a hihetetlenül népszerű Ninjago-témából került: a 70652-es készletből a névadó viharkeltő sárkány rakható össze a rendelkezésre álló 493 elemből, és jár mellé négy minifigura is – köztük Jay és Zane, a félelmetes Daddy No Legsről nem is beszélve.

Ez a szett nemcsak több elemet tartalmaz, mint a teherautó, de az összerakása is jóval nagyobb meló. Itt már nem árt, ha egy szülő is felügyeli a folyamatot, ugyanis a végeredmény megépítéséhez többek között három különböző színű kéket kell használni, ami összezavarhatja a kisebbeket, illetve az építésnek akadnak olyan részei, ahol tényleg oda kell figyelni, hogy az alkatrészek hova kerülnek.

A folyamat természetesen itt is szakaszokra van bontva, viszont a sárkány összerakása jóval izgalmasabb élmény, mint a lánctalpas jármű. Ha elkészülünk, Viharkeltő szintén távirányítható, tud előre és hátra haladni, megrázza magát, a szájából lövedékek csapnak ki, és az egyik legmókásabb funkció, hogy a színérzékelő szenzornak köszönhetően beprogramozhatjuk, hogy csak a megfelelő hőst tűrje meg a hátán: ha a kék Jay kerül fel, akkor dorombol, ha a fehér Zane, akkor megmakacsolja magát,

és lerázza a hátáról a szerencsétlen figurát.

Ezek a funkciók tényleg kifejezetten ötletesek, jelentősen növelik a játékélményt, és megfelelő kezekben igazi szerepjáték kerekedhet a sárkány programozásából. Ugyanakkor muszáj azt is megjegyeznünk, hogy ebben az esetben meggyűlt a bajunk a Boost szoftverével: egész egyszerűen akadtak olyan utasítások, amiket hiába állítottunk be, a sárkány nem volt hajlandó végrehajtani őket.

A probléma nem olyan komoly, hiszen a fej fel/le és jobbra/balra mozgatásáról van szó, de azért egy kicsit így is frusztráló volt, hogy az előre beprogramozott demók esetében minden működött, nekünk viszont nem. Még szét is szedtük, majd újra összeraktuk a sárkányt, hátha elsőre elrontottunk valamit, de nem, ráadásul a hiba egyaránt jelentkezett iOS-en és Androidon is – jó eséllyel valami szoftveres malőrre futottunk, szóval bízunk benne, hogy egy frissítés keretében később ezt a hiányosságot javítja a LEGO.

Galéria LEGO Boost / Ninjago sárkány
Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

FELNŐTTKÉNT IS SZÓRAKOZTATÓ

Ahogy azt a tavalyi cikkünkben is írtuk, a készletek programozása gyerekjáték: a megcélzott korosztály miatt szöveg egyáltalán nincs az alkalmazásban, minden képekkel és ikonokkal van megoldva, így

olyan gyerkőcök is boldogulnak vele, akik még nem tudnak olvasni.

Azt pedig talán ecsetelni sem kell, hogy mekkora élmény, mikor a játék, főleg egy sárkány életre kel a nappaliban: még felnőttként is órákat lehet mókázni a programozható készletekkel, a kisebbek számára pedig egy egészen új világ nyílik meg, rengeteg lehetőséggel. És tényleg nem szabad elfelejteni, hogy ilyenkor nemcsak játszanak, de a mobiltelefonos applikációnak hála még a programozás alapjait is elsajátítják – akárcsak a szintén nemrég tesztelt, kifejezetten gyerekeknek szánt drón esetében.

A nemrég megjelent új, „kompatibilis” készleteknek hála ráadásul a játék új dimenziókba emelkedik, köszönhetően a sarkvidéki- illetve Ninjago témának, és a szülőknek külön jó hír, hogy az 50 000 forint körül kapható Boost alapcsomaggal szemben a 60194-es és a 70652-es készletek egyaránt az olcsóbb csomagok közé tartoznak, kis szerencsével mindkettő beszerezhető 15 000 Ft alatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik