Tech tesztlabor

Ne csodálkozzon, ha nyártól szellemeket lát a gyerek

A Lego ma rántotta le a leplet Hidden Side termékcsaládjáról, ami a hagyományos építőkockás élményt párosítja a kiterjesztett valóság technológiával. A játékot már a bejelentés előtt kipróbálhattuk, a tapasztalataink alapján a gyerekek jó eséllyel imádni fogják a mobiltelefonos szellemvadászatot.

Idén augusztusban lesz 87 éve, hogy a dán Ole Kirk Christiansen megalapította játékgyártó vállalkozását, és 2019-ben lesz hatvan éve, hogy a cég szabadalmaztatta a Lego-kockát, ami hat évtized elteltével is ugyanazon elv mentén működik, nem mellesleg töretlen népszerűségnek örvend a világ minden táján – nemcsak a gyerekek, hanem rengeteg felnőtt körében is.

Habár a Lego napjaink egyik legerősebb márkája, ez koránt sem jelenti azt, hogy a cégnek nem kell megküzdeni a modern kor kihívásaival. A kilencvenes évek végén a vállalatot a csőd veszélye fenyegette, amitől többek között az mentette meg, hogy az alapító eredeti eszméjével – a háború ne legyen gyerekjáték – szembemenve megszülettek az első Star Wars-, és a máig ikonikus Bionicle készletek.

A Star Wars olyan menő, még a LEGO-t is megmentette a bukástól
Darth Vaderék nem egyszer segítették ki a dán játékgyártót a nehezebb időszakokban.

Az építőjátéknak persze nemcsak az jelentett kihívást, hogy releváns és kellően érdekes maradjon a gyerekek számára, de az ezredforduló tájékán az egyre erősödő digitális világ és a videojátékok is mindinkább konkurenciává váltak a kockabirodalom számára.

A Lego viszont többnyire ügyesen vette az akadályokat:

milliós példányban értékesített videojátékok elkészítésében működött közre, népszerű cégekkel és franchise-okkal (Marvel, Disney, Harry Potter, Overwatch stb.) bútorozott össze, és ügyesen terelte az építőjátékok felé azon gyerekek figyelmét is, akik már a számítógépek és mobilok bűvöletében élnek.

Jó példa erre a komoly programozási lehetőségeket biztosító Mindstorms termékcsalád, vagy ennek a kistestvére, a 2017-ben piacra dobott Lego Boost nevű, telefonról irányítható/programozható készlet, ami már azt is lehetővé teszi, hogy teljesen hagyományos szetteket „keltsünk életre” a segítségével.

A dánoknak viszont eszük ágában sem volt itt megállni: Magyarországról egyedüliként egy Londonban tartott zártkörű eseményen próbálhattuk ki a legújabb termékcsaládjuk, az idén nyáron érkező Hidden Side-ot, ami a kiterjesztett valóságot ötvözi a hagyományos építőjátékos élménnyel.

Itt már egy életre kelt sárkány uralja a nappalit
A LEGO új programozható játékaival nemcsak kreatívan szórakozhat, de még programozást is tanulhat a gyerek.

Szellemek nyomában

A kiterjesztett valóság az a régóta létező, de egyre népszerűbb technológia, ahol egy kütyü (okostelefon, tablet, játékkonzol stb.) segítségével vegyítjük a valóságot egy virtuális környezettel. A készülékünk kamerájának hála egy képernyőn láthatjuk a saját világunkat, ugyanakkor az eszköz ezt a látványt képes házasítani valójában nem létező elemekkel.

A legkézenfekvőbb példa erre a Pokémon GO mobiljáték, amiben a program AR (augmented reality, azaz kiterjesztett valóság) részét bekapcsolva a levadászandó zsebszörnyek az asztalunkon, az utcán, az ebédlőben vagy éppen a kádban jelennek meg– azokon a területeken, amit épp a telefonunk kamerája lát.

Ezen elv mentén működik a Lego Hidden Side is: a dánok a hagyományos kockákat ötvözik egy mobiltelefonos AR-alkalmazással, a klasszikus építős élményt vegyítve a modern technika nyújtotta lehetőségekkel, méghozzá úgy, hogy a gyerekek közben részesei lesznek egy nagy kalandnak, amiben a szellemeken, egész pontosan az ellenük folyó vadászaton van a hangsúly.

Már eleve a koncepció is nagyon ötletes:

vannak ugye az elsőre teljesen hagyományosnak tetsző készletek (idén összesen nyolc kerül forgalomba), amiket először szépen össze kell rakni, hogy kiderüljön, ezeket a szetteket bizony megszállták a szellemek. A kísérteteket viszont csakis akkor láthatjuk, ha letöltjük a kapcsolódó alkalmazást a telefonunkra, és beszkenneljük vele a kész építményeket.

Egyszerre kell játszani a telefonnal és a hagyományos építőjátékkal – Fotó: LEGO

Az élmény ugyanakkor nem csupán abból áll, hogy a telefon képernyőjén olyan dolgokat látunk, amik a valóságban nincsenek ott, hiszen egy interaktív játékról van szó, ahol a mobilt használva gyűjtögetni kell, feladatokat megoldani, előcsalni a szellemeket, amiket aztán el is kell kapni.

Ehhez viszont nem elég a mobilt nyomkodni. Az a legvarázslatosabb, hogy a kijelzőt figyelve játszani kell a kézzel fogható Lego építménnyel is: kapcsolókat megnyomni, elemeket elforgatni, átépíteni bizonyos részeket. Így válik teljessé a kiterjesztett valóság élmény, hiszen ahhoz, hogy a gyerekek eredményesek legyenek a szellemvadászatban, muszáj folyamatos interakcióban lenni a valódi lego eszközökkel.

Sima Lego építménynek sem utolsóak

A készletek ráadásul külön megérnek egy misét: akad köztük labor, temető, étterem, partra sodort hajó és iskolabusz is, és nemcsak eszméletlenül jól néznek ki, de mindegyikből két változat is kialakítható. A nappali verzió, mikor minden rendben van, illetve egy éjszakai variáns, mikor megmutatkozik az elvarázsolt jelleg. Az iskola például alapból egy teljesen hagyományos, klasszikus épület, de a megfelelő elemek és részegységek mozgatásával egy hatalmas szörnyszerű lénnyé alakítható át –

a gyerkőcök már csak ezért is imádni fogják ezeket a készleteket.

(Néhány mozdulattal az iskola hatalmas szörnnyé alakítható.)

Meg nyilván azért is, mert a mobiljátékos vonulatot ötvözhetik a valódi Lego kockákkal. Az alkalmazás segítségével pontok és ritka tárgyak gyűjthetők, egyszerű logikai feladványokat kell megoldani, a combosabb szellemek elkapása ügyességet és gyors reflexeket igényel, a begyűjtött kísérteteket pedig külön listában lehet gyűjteni – és gyerekként ki ne szeretne gyűjtögetni?

Egy megszállt készletben több kísértet is bezsákolható, ugyanakkor mindegyiknek van egy saját főgonosza, akit a legnehezebb elkapni, és más szett megvásárlása/beszkennelése után nem lehet találkozni vele. Minél nagyobb egy készlet, annál több elfoglaltságot kínál, ugyanakkor a cég gondolt azokra is, akik nem tudják a legnagyobbat, vagy az összes szettet beszerezni.

Galéria
Fotó: Birkás Péter / 24.hu

Minden egyes Hidden Side véletlenszerűen állítja össze a gyerekekre váró feladatokat, az építményekhez tartozó aktivitások többször is megismételhetők, és elméletileg sosem lehet ugyanúgy végigcsinálni őket. A változatosság ezzel viszont nem ér véget, hiszen a megjelenést követően a fejlesztők rendszeresen frissíteni és bővíteni fogják nemcsak az elkapható szellemek, de a különböző interakciók és feladatok számát is, lényegében végtelen szórakozást nyújtva a felhasználóknak.

Ebben komoly szerepet játszik az is, hogy a mobilapp önmagában is jó pár minijátékot tartalmaz, hogy akkor is hajkurászhatók legyenek a szellemek, mikor éppen nincsenek kéznél az építmények.

Nyáron indul a buli

Az első nyolc Hidden Side készlet nyár végén kerül a boltokba, ráadásul a fejlesztőkkel folytatott beszélgetésünk alapján az alkalmazás a Lego Boost szetthez hasonlóan lokalizálva lesz, így az is könnyen boldogulhat majd vele, aki hadilábon áll az idegen nyelvekkel.

Összesen nyolc különböző szett került a boltokba a nyár végén – Fotó: LEGO

Mindez ráadásul csak a kezdet, hiszen amennyiben a kiterjesztett valósággal felturbózott építőjátékok elnyerik a gyerekek tetszését, akkor nemcsak az alkalmazással elérhető lehetőségek fognak bővülni, de a jövőben olyan újabb szettek is napvilágot láthatnak, amik szintén kihasználják az AR-ben, és a mindenki zsebében ott lapuló telefonokban rejlő lehetőségeket.

Olvasói sztorik