Tech

Nyáron indul a magyarok inkvizíciója

Habár a magyar játékfejlesztés aranykora már legalább tíz éve leáldozott, azért még mindig akadnak olyan hazai stúdiók, akik valóban minőségi videojátékokkal vannak jelen a meglehetősen kemény nemzetközi versenyben. Ilyen a NeoCore Games, akik nem csak budapesti bázisukat mutatták meg nekünk, de megnézhettük a világszerte népszerű Warhammer 40 000 univerzum alapján készülő új fejlesztésüket is, ami a nyár elején kerül a boltokba.

A Commodore 64-es ősidők után a hazai videojáték-fejlesztés a 90-es évek végén és a 2000-es évek első évtizedében élte második virágkorát: szinte gomba módra bukkantak fel a magyar stúdiók, akik közül jó páran ügyesen lovagolták meg a stratégiai játékok népszerűségét. A hazai műhelyekből olyan emlékezetes alkotások kerültek ki, mint az Imperium Galactica és a Haegemonia (Digital Reality), a S.W.I.N.E., a Codename: Panzers-sorozat és a Rush for Berlin (Stormregion) vagy az Armies of Exigo és a Warhammer: Mark of Chaos (Black Hole Entertainment).

A fellendülés ugyanakkor tiszavirág életű volt, lévén a valós idejű stratégiák iránti kereslet lecsengésével, és a konzolok térnyerésével (Xbox 360, PlayStation 3, Nintendo Wii) a magyar játékfejlesztés csillaga is leáldozott, a csapatok jelentős része megszűnt, leszámítva az olyan ügyesen alkalmazkodó cégeket, mint a digitális flippereiről híres Zen Studios vagy a szerepjátékaival hódító NeoCore Games, akiket a nyáron érkező új játékuk apropóján látogattunk meg a Budapest közepén található irodájukban.

VALAMI KÉSZÜL… – Fotó: Bielik István / 24.hu

FÜGGETLEN VERSENYZŐK

A csapat jelenleg 65 főt számlál, de a NeoCore egészen kicsi független stúdióként indult 2005-ben, és a hazai trendeknek megfelelően az első fejlesztésük is egy valós idejű stratégia volt Crusaders: Thy Kingdom Come címmel. Bár a második munkájukkal még mindig stratégiai vonalon mozogtak, de a King Arthur: The Role-playing Wargame erős szerepjáték elemekkel is rendelkezett, már akkor megmutatva, valójában merre húz a fejlesztők érdeklődése.

A szerepjáték benne van a DNS-ünkben”

– utalt a csapat későbbi sikereire és a jelenlegi játékukra Mártha Dávid, a NeoCore PR-menedzsere, miközben végigvezetett minket a stúdión, ahol a saját részlegekre osztott programozók, grafikusok, dizájnerek, projektvezetők és tesztelők az ott jártunkkor is serényen dolgoztak azon, hogy a legújabb játékuk, a Warhammer 40 000: Inquisitor – Martyr rendben elkészüljön a június 5-ei megjelenési dátumra.

A LÁTSZAT CSAL, NEM CSAK EGY EMBER DOLGOZOTT A LÁTOGATÁSUNKKOR – Fotó: Bielik István / 24.hu

Mielőtt viszont kitérnék a csapat eddigi legnagyobb dobására, érdemes szót ejteni arról, mi tette lehetővé, hogy a nagy nyugati stúdiókhoz mérve még mindig egész apró, teljesen független, bármilyen kiadói befolyástól mentes csapat olyan világszerte népszerű franchise-hoz készíthessen játékot, mint a brit Games Workshop tulajdonában lévő Warhammer 40 000, amiből az elmúlt évtizedekben számos táblás- és videojáték, illetve – hazánkban is megjelent – regény készült.

A King Arthur után a csapat nagyobb kiadókkal együttműködve még elkészített egy folytatást, illetve a The King’s Crusade című játékot, majd 2012 tájékán a NeoCore vett egy mély levegőt és úgy döntöttek, a jövőben ismét teljesen független csapatként, a kiadást is felvállalva vágnak bele a következő projektjükbe. A trilógiaként megjelentetett The Incredible Adventures of Van Helsing-en legalább négy évig dolgoztak, nem eredménytelenül, hiszen a játék a fejlesztők eddigi karrierjének legnagyobb sikerévé vált.

(Nézzen be a kulisszák mögé: katt a képre a galéria megnyitásához!)

Galéria
Fotó: Bielik István / 24.hu

A teljesen önerőből finanszírozott, a Bram Stoker-féle Drakulá-n alapuló akció-szerepjátékban (úgynevezett ARPG-ben) Abraham Van Helsing fiaként kell rendet rakni a XIX. századi Európa fiktív királyságában, Borgoviában. A leginkább a Diablo-játékokra emlékeztető programokban egy Katarina nevű kísértet társaságában tisztítjuk meg a szörnyektől a kicsit steampunk beütésű, gótikus noir világot, méghozzá mágia és különleges kütyük segítségével.

A három részre bontva kiadott, minden epizóddal tovább fejlődő kaland először PC-re jelent meg, majd készült belőle macOS-es, Xbox One-os és PS4-es verzió, a sorozat pedig olyan kiválóan teljesített a különböző platformokon (habár a pontos szám hétpecsétes titok), hogy szépen meg is alapozta a NeoCore jövőjét, biztosítva, hogy belevághassanak egy minden korábbinál ígéretesebb fejlesztésbe.

INKVIZÍTOROK ELŐNYBEN

A csapat a The Incredible Adventures of Van Helsing III-mal párhuzamosan elkészítette a tower defense műfajú Deathtrap-et is, de az igazi bomba akkor robbant, mikor 2015-ben bejelentették, hogy a Warhammer 40 000 világában készítenek újabb akció-szerepjátékot, de sokkal ambiciózusabb keretek között, mint amilyen az egyjátékos élményre fókuszáló, történetközpontú Van Helsing-sorozat volt.

A fejlesztőknek először a jogokat birtokló, de a licenc felett szigorúan őrködő Games Workshoppal kellett megegyezni,

a szerződések aláírása után megtörtént a hivatalos bejelentés, majd nem sokkal később a fejlesztés egy manapság már egyáltalán nem szokatlan irányt vett: a NeoCore bevonta a közösség leglelkesebb tagjait a program készítésébe, annak reményében, hogy valóban olyan végeredmény szülessen, ami egyaránt kielégíti a kőkemény Warhammer 40K-rajongók és az ARPG műfajért lelkesedő közönség igényeit.

A fejlesztést segítő The Founding program keretében az erre áldozni hajlandó játékosok eltérő árú és tartalmú csomagok megvásárlásával juthattak hozzá a Martyr egészen korai, de rendszeresen frissített alfa verziójához, hogy véleményükkel és visszajelzéseikkel hatással lehessenek a program egyes részeinek alakulására, és ezzel együtt a júniusban érkező végleges verzióra.

A Warhammer 40 000: Inquisitor – Martyr-hoz a világot ugyan a Games Workshop biztosítja, így a NeoCore székhelye rogyásig van szabálykönyvekkel, komoly értéket képviselő figurákkal és egyéb kiegészítőkkel, ugyanakkor a játékmechanika, a történet, a játszható karakterek, sőt még a sztori helyszínéül szolgáló Caligari szektor is a NeoCore narratív dizájnerének, Juhász Viktornak a fejéből pattant ki, aki már évekkel a fejlesztés előtt megálmodta és papírra vetette a játék alapjait.

A Martyr az emberiség távoli és disztópikus jövőjébe, a negyvenedik évezredbe kalauzolja a játékost,

ahol a három karakterosztályból választott inkvizítorunkkal kell szétcsapnunk a Birodalomtól elzárt, éppen ezért kifejezetten veszélyes Caligari szektor káoszdémonai, eretnekjei és más lényei között. A játéknak lesz egy hagyományos, single player kampánya, ugyanakkor a program része a teljes szektor, ami – akár a kampányküldetések között is – a sandbox játékok mintájára rengeteg extra missziót és felfedeznivalót tartogat, amiket akár három másik játékos társaságában is felkutathatunk és megoldhatunk.

(Katt a képre a galéria megnyitásához!)

Galéria
Forrás: NeoCore Games

A NeoCore ráadásul azt tervezi, hogy a megjelenést követően rendszeresen érkező szezonális tartalmakkal (új fajok, új küldetések stb.) bővíti tovább a játékot, így elméletben a programhoz akkor is érdemes lesz rendszeresen visszatérni, ha már mindhárom karakterosztállyal végigzúztunk a Warhammer 40K világához tökéletesen passzoló, komor, mocskos és kegyetlen sztorin.

A játék a Van Helsing-hez hasonlóan leginkább a Diablo-játékokra emlékeztet, tehát a madártávlatból irányítható karakterünkkel szörnycunamik és hatalmas főellenfelek ellenében kell helyt állnunk, miközben folyamatosan fejlődünk és gyűjtjük a jobbnál jobb cuccokat. A Martyr egyes elemeiben ugyanakkor jóval szofisztikáltabb, mint a Blizzard neves akció-szerepjátéka, hiszen a tempó itt megfontoltabb, a harc pedig jóval taktikusabb, köszönhetően a műfajban egyedinek számító fedezékrendszernek, a rombolható környezetnek és a speciális, egészen mély és szerteágazó fejlődési rendszernek.

AKCIÓBAN A MARTYR KONZOLOS VERZIÓJA – Fotó: Bielik István / 24.hu

UTOLSÓ SIMÍTÁSOK

A Warhammer 40 000: Inquisitor – Martyr eredetileg májusban vált volna elérhetővé a nagyközönség számára, de a csapat producere, Pozsonyi Zoltán április 18-án bejelentette, hogy néhány technikai probléma megoldásával megcsúszott a csapat, így a megjelenést június 5-re halasztották.

A játék fejlesztése ezzel – a később érkező tartalmakat leszámítva – a végéhez közeledik, viszont az ezzel járó feszültség a látogatásunk alkalmával egyáltalán nem érződött a csapaton, így bátran feltételezhetjük, hogy a nyár eleji megjelenést már semmilyen veszély nem fenyegeti.

JÚNIUSBAN BÁRKI CSATLAKOZHAT AZ INKVIZÍCIÓHOZ – Fotó: Bielik István / 24.hu

Ami a NeoCore várakozásait illeti, Mártha Dávid elárulta, hogy a The Founding program és a Steamen elérhetővé tett korai hozzáférésű (early access) verzió iránt tanúsított lelkesedést és a visszajelzéseket, illetve a sajtóban megjelenő cikkeket látva a The Incredible Adventures of Van Helsing-nél jóval komolyabb sikerre (és eladásokra) számítanak.

Ez egyrészt következik abból, hogy a Warhammer 40 000 egy világszerte ismert és népszerű brand, illetve az ARPG is egy sokakat csábító műfaj, de a látottak alapján az is nyugodtan állítható, hogy a Martyr önmagában is érdemes a figyelemre, mert a budapesti csapat műhelyében egy tényleg szép, tartalmas és egészen szórakoztató játékon végzik az utolsó simításokat.

(Még több fotó: katt a képre a galéria megnyitásához!)

Galéria
Fotó: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik