Tech

Mégsem jönnek olyan hamar a Google önvezető autói

Lendületből fékezte be a Google azt az ötletet, miszerint teljesen önvezető autókkal kellene elárasztani a világ nagyvárosait és autópályáit. A jövő persze érkezik, csak nem olyan gyorsan, mint várnánk.

Mégsem veszik el a hús-vér sofőrök munkáját a Chauffeur névre hallgató pedáltalan-kormánytalan, önvezető autók, adta hírül a The Information. A Google ugyanis lassít a fejlesztési tempón és ahelyett, hogy a manuális autókat automata változatokra cserélné, eldobja az időközben általuk is gyakorlatiatlannak ítélt ötletet és a megszokott manuális vezetés mellé építené be az önvezető képességet – a híresztelések szerint jelenleg a Fiat Chrysler Pacifica modelljeibe építik be éppen a rendszert.

Tehát még egyszerűbben fogalmazva a Google nem olyan autókon dolgozik, amik csak önvezető tulajdonsággal működnek, hanem olyanokon, amiket alapesetben mi magunk vezetünk, de ha kedvünk szottyan hozzá, átadhatjuk az irányítást a robotpilótának.

A fejlesztési sebességet annak ellenére fogta vissza a Google, hogy alig két hónapja jelentették be: a cég autói több mint kétmillió mérföldet vezettek le emberi beavatkozás nélkül (ez mintegy 300 évnyi emberi vezetéssel egyenértékű, csak az összehasonlítás kedvéért). Az önvezető autók szoftverén dolgozó Dimitrij Dolgov már korábban (amúgy remekül) összefoglalta az autókkal kapcsolatos pragmatikát: elmondása szerint a vezetési helyzetek 90 százaléka könnyen átlátható és könnyen is tanítható, hiszen autópályákról, könnyen belátható kereszteződésekről vagy egyszerűen felfogható, nem sűrű forgalmú helyzetekről van szó. A maradék 10 százalék adja azonban a legsúlyosabb, egyben a legtöbb gyakorlati megoldást adó, mondhatni a legéletszerűbb problémákat.

Mindez egybevág a The Information azon spekulációjával is, miszerint a Google 2017 év végére egy taxiszolgáltatás kerestén belül akár be is indíthatja önvezető autóflottáját – a rivális Uber és a Nutomy ugyanis már végeztek idén sikeres önvezető autós teszteket (az Uber Pittsburghben, a Nutomy Szingapúrban). Viszont ezek szerint ezekben az autókban lesz sofőr is, csak nem feltétlenül fogja majd folyamatosan a volánt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik