világgazdaság

Erős versenytársakat kapott a Budapest Airport Rt.-ért harcba szálló brit BAA Plc. A második számú európai repülőtér-üzemeltetőnek számító frankfurti Fraport AG és az egyik legerősebb repülőtér-fejlesztő, a német Hochtief AirPort is bejelentette, hogy beszáll a küzdelembe.
2005. 06. 09. 09:06
Bár hivatalosan még nem erősítették meg, a román állam növelni szeretné részesedését a Transgoldban, amelyet 2000-ben, az Aurul környezetszennyezését követően hoztak létre. Jelenleg a Transgold 44,8 százaléka van állami tulajdonban – írja a Világgazdaság.
2005. 06. 09. 08:10
Az 1998–2003 közötti időszakban évente átlagosan 6,1 százalékkal bővültek az OECD-tagországok gyógyszerkiadásai, míg az összes egészségügyi kiadás reálértéke éves szinten 4,8 százalékkal emelkedett – derül ki a szervezet most kiadott tanulmányából.
2005. 06. 09. 07:58
A korábbi hírekkel ellentétben továbbra sem áramlik az olaj az észak-iraki csővezetéken Törökország felé. A múlt heti robbantás helyreállítása legalább további tíz napot vesz igénybe, ráadásul szerdán szabotőrök egy újabb vezetékrészt is megrongáltak.
2005. 06. 08. 12:45
Az európai Airbus repülőgépgyár anyacége, az EADS lemondana az ellentmondásos kormányhitelekről, hogy előmozdítsa a repülőipari támogatásokról abbamaradt EU-amerikai tárgyalásokat – értesült a Wall Street Journal Europe.
2005. 06. 08. 11:28
A repülőjegyek árának emelését ajánlja az Európai Bizottság a fejlődő országoknak szánt segélyek forrásául. A koncepció még nem teljesen kidolgozott, önkéntes és kötelező pótlékok egyaránt lehetségesek – írja a Világgazdaság.
2005. 06. 08. 07:10
A vám és kereskedelmi korlátozások könnyítésével az OECD tagállamok (így hazánk) munkavállalói életük során egy egész évnyi keresetükkel többet vihetnének haza.
2005. 06. 07. 15:10
A hongkongi Cathay Pacificot kedvelik a legjobban a világ légitársaságai közül az utasok, a legjobbnak választott európai szolgáltató a British Airways, a fapadosok között pedig az amerikai JetBlue nem talált legyőzőre – derül ki a brit Skytrax elemzéséből.
2005. 06. 07. 09:36
Újabb kemény diszkont érkezik Magyarországra. A Németországban piacvezető Aldi megkezdte logisztikai központjának építését Biatorbágy mellett, az M1-es út közelében.
2005. 06. 07. 09:18
Kína azt tervezi, hogy 2020-og 30 új atomerőművet épít fel, s erre 400 milliárd jüant(48,33 milliárd dollárt) szánnak - közölte hétfőn a kínai állami atomenergetikai vállalat, a CNNC elnöke.
2005. 06. 06. 14:54
A Siemens hosszas keresés után végre talált partnert a veszteséges mobilüzletága számára. A müncheni vállalat a Financial Times Deutschland információi szerint a tajvani BenQ-val állapodott meg.
2005. 06. 06. 10:02
A francia állam a France Telecom távközlési vállalat 6-8 százalékos állami részesedésének eladására készül, hogy a gyorsított eljárás keretében befolyó összegekkel járuljon hozzá az államháztartás hiányának mérsékléséhez a francia pénzügyminisztérium illetékesei szerint.
2005. 06. 06. 09:42
A belga jegybank vezetője, s egyben az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsának tagja, Guy Quaden pénteken visszautasította azt az elképzelést, hogy a franciaországi és a hollandiai EU-népszavazások nyomán előbb-utóbb az euróövezet is felbomolhat.
2005. 06. 03. 17:09
Érvénytelenítette az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága az Arthur Andersen könyvvizsgáló cég ellen 2002-ben hozott ítéletet. Az egykor a világ öt legnagyobb könyvvizsgálója között nyilvántartott céget ez azonban nem különösebben vigasztalja, hiszen azóta gyakorlatilag összeomlott.
2005. 06. 03. 12:52
Újabb javaslatot terjesztett elő az Európai Unió soros, luxemburgi elnöksége az EU 2007-2013 közötti költségvetéséről, a kiadások eszerint 156 milliárd euróval alatta maradnának az Európai Bizottság által eredetileg elképzelt összegnek.
2005. 06. 03. 11:34
Olvasói sztorik