Nagyvilág

GDP: mindenhol lassul, nálunk jobban

Sokkal gyorsabban bővülnek régiós társaink: a magyar GDP csupán 2,9 százalékkal gyarapodott az első negyedévben, a cseheké 4,4, a szlovákoké pedig 5,1 százalékkal bővült ugyanekkor. Lemaradásunk részben az elszalasztott működőtőke-beruházásokkal indokolható.

Az időjáráson múlik

A hazai GDP-adatokon sokat tud lendíteni és rontani is a mezőgazdaság. Ha pusztán ettől a komponenstől megtisztítjuk az adatokat, akkor a tavalyi 4 százalék feletti bővülés valójában 2,8 lenne, az idénre várható 3,5 százalékos bővülés pedig nem haladná meg a 2,2 százalékot – mutatott rá Varga Dénes, a DEM Információs és Gazdaságkutató Intézet ügyvezető igazgatója egy szerdai konferencián. Nem szerencsés, ha az időjáráson múlik a gazdaság növekedési üteme – tette hozzá a szakember.


Csütörtökön egyszerre három GDP-adat látott napvilágot a régióban. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) változatlanul hagyva véglegesítette a múlt heti 2,9 becslését, ezzel közel egyidőben az is kiderült: Csehország bruttó összterméke 4,4 százalékkal, Szlovákiáé pedig ennél is gyorsabban, 5,1 százalékkal bővült szintén az év első három havában.

A három ország viszonylatában egyértelműen Magyarország kullog a sor végén, és ezen a sorrenden az sem változtat, ha a naptári korrekcióval módosított 3,5 százalékos hazai GDP-adatot vesszük figyelembe.

A növekedés üteme mindenhol lassul, Ázsiában, Amerikában, Európában és ezen belül Kelet-Közép-Erópában is, de az, hogy mi így lemaradtunk, elsősorban az elszalasztott működőtőke-beruházások miatt lehet – vélte a FigyelőNet kérdésére Török Zoltán, a Raiffeisen elemzője. Az utóbbi években számos esetben fordult elő, hogy akár Szlovákia, akár Csehország elhalászta az orrunk elől a hatalmas külföldi beruházásokat (ha csak az autógyártásra gondolunk, akkor a Toyota, a Peugeout vagy a Citroen döntésével lehetne példálózni), és ezek a tranzakciók hozzájárultak a gyors export expanzióhoz, és a növekedés motorjává váltak.

A regionális működőtőkéért folytatott versenyfutásban tehát egyelőre lemaradtunk, de az legalább örvendetes, hogy a magyar gazdaság szerkezete továbbra sem rossz, mérséklődött a fogyasztás növekedési üteme – teszi hozzá az elemző. Ha viszont sem a külső környezet nem túl fényes, sem a hazai export-offenzíva nem húzza a GDP-t és közben a belső fogyasztás is – egyébként helyesen – visszaesik, akkor a közeljövőre nézve sem lehet sokkal magasabb GDP-ben reménykedni. A piaci szereplők most már inkább 3,3 százalékos éves GDP-t valószínűsítenek – ezt Barcza György, az ING elemzője és Török Zoltán is így véli -, szemben a korábban prognosztizált 3,5 százalékos éves ütemmel, de ez legalább még tarthatónak tűnik.




GDP: mindenhol lassul, nálunk jobban 1
GDP: mindenhol lassul, nálunk jobban 2
GDP: mindenhol lassul, nálunk jobban 1


A regionális összevetésből egyébként Lengyelországot sem szabad kihagyni – hangsúlyozzák a lapunk által megkérdezett elemzők – ahol viszont hozzánk képest is lassabban halad a gazdaság szekere. Az első negyedéves GDP náluk 2,1 százalék volt, szemben a tavalyi negyedik negyedéves 4, vagy az egy évvel ezelőtti 7 százalékos adattal (és szemben a 3 százalékos negyedéves előrejelzéssel is). A visszaesés tehát náluk volt a legdrámaibb, de kis mértékben minden környező gazdaságot érintett. Romániában szintén lassulás következett be: egy év alatt 6,1 százalékról 5,9 százalékra mérséklődött a bővülés dinamikája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik