vesztegetés

A mezőszentgyörgyi férfit csütörtök délután állították meg a 7-es-71-es utak kereszteződésében. A rendőr ellenőrizte a sofőr adatait, ekkor derült ki, hogy novemberig nem ülhetne volán mögé, ugyanis két évre eltiltották a vezetéstől. Hogy megússza a felelősségre vonást, a férfi két húszezrest ajánlott fel a járőrnek. A vesztegetőt előállították, és eljárást indítanak ellene – tájékoztatta a [...]
2010. 06. 18. 10:22
A nyomozók szerda reggel egyszerre fogták el őket, majd mindenkinél házkutatást is tartottak. A gyanúsítottak közül hármat – köztük az APEH két munkatársát – őrizetbe vették. A megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a gyanúsítottak huzamosabb ideje kötelességüket megszegve az adózó ügyfeleket kedvezőbb helyzetbe hozták a különböző adóigazgatási eljárásokban. A nyomozóhatóság mind a nyolc embert vesztegetéssel gyanúsítja, [...]
2010. 06. 17. 10:38
Minden futballal kapcsolatos sporttevékenységtől eltiltotta egy évre Kiprich Dánielt, a másodosztályban érdekelt Gyirmót SE játékosát a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága. A testület keddi ülését követően Retteghy István elnök elmondta: a bizonyítékok megvizsgálását követően úgy ítélték meg, hogy a futballista valóban befolyásolni akarta a május 9-én lejátszott, Tatabánya-Gyirmót SE bajnoki mérkőzés végeredményét. Kiprich Dániel [...]
2010. 05. 18. 18:02
A gyirmótiak állítólagos megvesztegetési kísérletét jelentő három tatabányai játékos keddi meghallgatását követően Helmeczy László, a Magyar Labdarúgó Szövetség jogi alelnöke úgy döntött, hogy büntetőfeljentést tesz az ügyben. Az MLSZ honlapja szerint Dombai András, Kollár Dániel és Vass Norbert részletesen beszámolt Helmeczynek az NB II Nyugati csoportjának vasárnapi, Tatabánya-Gyirmót találkozója előtt történtekről, s mondandójukat jegyzőkönyvbe vették. [...]
2010. 05. 12. 10:31
Az FC Tatabánya-Gyirmót vasárnapi NB II-es labdarúgó-mérkőzés előtt több hazai játékos jelezte klubja vezetésének, hogy a találkozó eredményét befolyásoló cselekedetre kapott ajánlatot, amelyet azonban visszautasított. “A klub vezetése azonnal jelentette az esetet a Magyar Labdarúgó Szövetségnek” – olvasható az egyesület hivatalos honlapján hétfőn megjelent közleményben. Bolla Krisztián, a tatabányaiak ügyvezető igazgatója ezt annyival egészítette ki [...]
2010. 05. 10. 16:59
Olvasói sztorik