Foci

Megpróbálták megvesztegetni a Tatabánya több játékosát

Az ajánlatot visszautasították, és az esetet jelentették az MLSZ-nek.

Az FC Tatabánya-Gyirmót vasárnapi NB II-es labdarúgó-mérkőzés előtt több hazai játékos jelezte klubja vezetésének, hogy a találkozó eredményét befolyásoló cselekedetre kapott ajánlatot, amelyet azonban visszautasított. “A klub vezetése azonnal jelentette az esetet a Magyar Labdarúgó Szövetségnek” – olvasható az egyesület hivatalos honlapján hétfőn megjelent közleményben.

Bolla Krisztián, a tatabányaiak ügyvezető igazgatója ezt annyival egészítette ki az MTI-nek, hogy a mérkőzés előtt értesült az esetről, s utána írásban jelezték a történteket a szövegségnek. További részletekkel nem szolgált.

A Gyirmót honlapja arról számol be, hogy Bolla az MLSZ-nek küldött jelentéséről a vendég klubot is tájékoztatta vasárnap este, s ebből kiderül, három játékost próbáltak rávenni a találkozó eredményének befolyásolására.

Margitai Zoltán, a Gyirmót klubigazgatója az alábbi, internetes oldalukra is feltett levelet küldte Róka Gézának, az MLSZ főtitkárának: “…Horváth Ernő úr, a Gyirmót SE elnöke haladéktalanul azonnali hatállyal vizsgálat lefolytatását rendelte el az egyesületnél az üggyel kapcsolatban! Tájékoztatom, hogy a vizsgálattal kapcsolatos észrevételeinket haladéktalanul megküldjük Önnek is, és tájékoztatjuk, hogy az MLSZ által lefolytatásra kerülő vizsgálatban teljes mértékben együtt működünk az MLSZ-szel”.

“Amennyiben a szűkös határidő ellenére megoldható, akkor kedden az MLSZ meghallgatja a három játékost, de nem fegyelmi eljárás keretében, hiszen ők nem követtek el fegyelmi vétséget” – mondta Róka Géza az MTI-nek, egyúttal jelezte, kezdeményezte fegyelmi eljárás lefolytatását, s így a fegyelmi bizottság már keddi ülésén foglalkozni fog az üggyel.

“A játékosok meghallgatása elengedhetetlen mielőtt az MLSZ megtenné büntető jogi feljelentését a rendőrségnél” – tette hozzá Róka.

A másodosztály Nyugati-csoportjának 25. fordulójában rendezett összecsapás 2-2-re végződött. A 39 ponttal negyedik Tatabánya 2-0-ra vezetett 46. és 50. percben szerzett gólokkal, majd az 50 ponttal második Gyirmót a 72. percben szépített, s a 93. percben büntetőből egyenlített. A vendégek hátránya egy pont a feljutást érő első helyezett Siófokkal szemben, amely szombaton döntetlent játszott Kozármislenyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik