ukrán-orosz háború
November 22-én reggelre befedte a hó a kárpátaljai Beregszászi járást, ahol Ukrajna területén a legnagyobb számban élnek magyar nemzetiségűek. A tél beálltával a közhangulat is feszültebbé vált. A sötétedés korán érkezik az egyre üresedő falvakba, ahol este nyolc óra után már nincs közvilágítás.
2024. 11. 25. 13:56
Ha elhallgatnak a fegyverek Ukrajnában, nemcsak a romokkal, de az emberi roncsokkal is kezdeni kell majd valamit. A poszttraumás stressz-szindróma két magyarországi szakértőjét Dr. Hárdi Lilla pszichiátert és Mészáros Márta klinikai szakpszichológust kérdeztük a háború nyomában járó lelki sérülésekről. Jászberényi Sándor interjúja.
2023. 11. 10. 11:04
Ukrajnának kellene megnyernie a háborút – mondta a lapunknak adott interjúban Tilo Schabert. A Fidesz-modell egyik bibliájaként emlegetett Boston Politics című kötet szerzője szerint részben azért, mert a háború szuverenitási kérdés is: az érintetteknek kell dönteniük a sorsukról.
2023. 04. 25. 11:08
Egyszerre két olyan cikk is megjelent, amelyek szerint Ukrajna, illetve Ukrajnával szimpatizáló csoportok állhatnak a gázvezetékek felrobbantása mögött. Az ügy szálai messzire vezetnek, főleg, ha kiderül, hogy az ukrán vezetés nem tudott a robbantásról. Persze továbbra is csak egymással versengő elméletekről van szó.
2023. 03. 10. 05:48