A paleontológusok Kína északnyugati részén két dinoszaurusz-ősmaradványt tártak föl, amelyről úgy vélik, hogy a Tyrannosaurusok ma ismert legkorábbról származó képviselői.
Magyar kutatók újabb bizonyítékot találtak a génmódosított kukoricafajták környezet-egészségügyi kockázatára. A MON810 fajták toxintartalma több ezerszerese a kukoricamoly ellen használt növényvédőszerekének.
A Microsoft az Európai Phd Ösztöndíjprogram keretein belül három éven keresztül, egyenként 90 ezer eurós ösztöndíjat biztosít 22 diák számára – áll a cég közleményébe.
Érintetlennek látszó sírt fedeztek fel az egyiptomi Királyok Völgyében, s ez az első ilyen azóta, hogy Carter 1922-ben megtalálta Tutanhamon mesés kincseket rejtő temetkezési helyét- mondta el egy régész csütörtökön.
Az amerikai kormány mérlegeli, hogy felvegyék a jegesmedvét a veszélyeztetett fajok vörös listájára. A javaslatot a Center for Biological Diversity terjesztette a természetvédelmi hivatal elé.
Mások szenvedése láttán a néző agyában is aktivizálódik a fájdalomközpont, tehát a szó szoros értelmében véve is létezik az együttérzés. Míg a nők mindenkivel együtt tudnak érezni, a férfiak csak az arra érdemesnek tartott személyekkel éreznek együtt, a számukra ellenszenves egyedek esetében káröröm uralkodik el rajtuk - derítették ki brit és amerikai neurológusok.
A madárinfluenza emberre is veszélyes H5N1 jelű vírusát mutatták ki nigériai baromfitelepeken, ami a vírus első afrikai megjelenésének számít – jelentette be szerdán a párizsi székhelyű Állategészségügyi Világszervezet (OIE).
Németországban a jelenleg legnagyobb figyelemmel kísért építkezés valójában egy bontás: a berlini Palast der Republik elbontásáról van szó, amely 1976-tól az újraegyesítésig az NDK parlamentjének épülete volt.
Egy nemzetközi kutatócsoport számos új állat és növényfajt fedezett fel az indonéziai Pápua szigetén. A csoport egyik vezetője szerint a Földön semmilyen máshoz nem hasonlítható területre találtak.
Bár a vita egyelőre még tart, egy német tudósok által vezetett kuttaócsoport bejelentette: a magfúziós reaktorok teljes mértékben biztonságosak, így egyértelműen a jövő energiaforrásául szolgálhatnak.
"Ha egy pisztolyos férfi találkozik egy puskás férfival, a pisztolyos halott ember" - hangzott el az Egy maréknyi dollárért című olasz westernben. A jövőben megnyugodhatnak a pisztolyosok: bezárás fenyegeti a Winchestert, a történelem leghíresebb ismétlő puskáját gyártó, másfél évszázados múltú üzemet.
Német kutatók kombinált számítások alapján rámutattak, hogy a tavaly nyáron felfedezett tizedik bolygó átmérője mintegy 700 kilométerrel nagyobb, mint a Plútóé.
A jégtáblák késői kialakulása, a globális felmelegedés okolható a jegesmedvék agresszív viselkedéséért Oroszországban - vélekednek jelentésükben a Természetvédelmi Világalap szakemberei.
Mára virradó éjjel indulhat a SuitSat, az első „ruha-műhold". Mai űrsétájuk során a Nemzetközi Űrállomás (ISS) űrhajósai ugyanis pályára állítják a következő rádióamatőr műholdat, amely ezúttal egy űrruhában került elhelyezésre.
Fagyott víz nyomát mutatta ki a Tempel–1 üstökösön a Deep Impact amerikai űrszonda, amely július 4-én csapódott be az égitestbe – közölték az űreszközt irányító szakemberek a Science című tudományos magazin csütörtöki internetes hírportálján.
Jól halad az Egyesült Államok Légierejének (USAF) és a Fejlett Védelmi Kutatások Ügynökségének (DARPA) közös projektje, ami a 20 Mach feletti repülést célozza meg.
A napokban két laoszi erdő fenntartható erdőgazdálkodás (FSC) minősítést kapott. Ma már világszerte több mint 50 millió hektárt tesz ki az egyik legismertebb nemzetközi tanúsítvánnyal, az FSC-vel rendelkező művelt erdők területe. Egyre többen ismerik fel, hogy az illegális fakitermelés ökológiai katasztrófákhoz vezethet.