Élet-Stílus

Érintetlen sírra bukkantak a Királyok Völgyében

Érintetlennek látszó sírt fedeztek fel az egyiptomi Királyok Völgyében, s ez az első ilyen azóta, hogy Carter 1922-ben megtalálta Tutanhamon mesés kincseket rejtő temetkezési helyét- mondta el egy régész csütörtökön.

A sírban az eddigi ismeretek szerint hat érintetlen szarkofág áll, bennük múmiákkal a késői 18. dinasztiából (időszámításunk előtt 1567-1320 közötti időszakból), de a régészeknek még nem volt érkezésük azonosítani a halottakat.

A 18. dinasztia idején Egyiptom virágkorát élte. A kor legtöbb fáraóját Egyiptom déli részén, a Királyok Völgyében temették el.

A lelet hírét kiszivárogtató régész – aki neve mellőzését kérte – hangsúlyozta azonban, hogy a most megtalált sír nem feltétlenül királyi, hiszen a völgyben számos nem királyi sír is van. Azt is elmondta, hogy társai még nem tudtak kellően behatolni a sírba, amely “kicsi és zsúfolt, de a késői 18. dinasztia idejéből való”.

Az Egyiptomi Régiségek Hatósága által kiadott közlemény szerint a sírt az amerikai Memphis Egyetem kutatócsoportja találta. Az emberi alakra faragott szarkofágokon színes temetési maszkok vannak, s a kamrában sok nagyméretű tárolóedényt találtak.

A sír egyébként alig öt kilométerre van attól a helytől, ahol Tutanhamon sírját megtalálták. Eddig törmelék borította, amely a 19. dinasztia későbbi időszakában – vagyis jó száz évvel a most megtalált sírkamra lezárása után – itt dolgozó munkások kunyhóiból keletkezett. A régészeti hatóság képviselői pénteken a lelet helyszínén sajtótájékoztatót tartanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik