Élet-Stílus

Fertőzésgyanú miatt kórházba került egy görög vadász

Madárinfluenzára utaló tünetekkel került kórházba egy fiatal vadász a Görögország északi részén fekvő Szalonikiben.

A görög vadászt vasárnap este vitték kórházba azután, hogy öt napja vadászat közben vadkacsákat fogott meg. A kórházban külön kórteremben izolált körülmények között vizsgálják a lázas betegséget mutató fiatalembert. A laboratóriumi vizsgálatok eredményeit 48 órán belül ígérik az orvosok.

Görögországban csütörtök óta madárinfluenza-riadó van érvényben. Bevezették az Európai Bizottság által ajánlott óvintézkedéseket is azután, hogy a brüsszeli testület szombaton megerősítette: a betegség erősen fertőző, emberre is veszélyes H5N1 vírusa végzett két nappal korábban három hattyúval az ország második legnagyobb városa, Szaloniki környékén. Az égei-tengeri Szkírosz szigetén egy elhullott lúd szervezetében ugyancsak a H5-vírustörzset mutatták ki az első vizsgálatok.

A hétvége óta rendkívüli intézkedéseket vezettek be a madárinfluenza megjelenése miatt Olaszországban is. Az olaszországi madárpusztulási esetek felében igazolódott a madárinfluenza vírusának jelenléte. Dél-Olaszország három különböző tartományában, Pugliában, Calabriában és Szicíliában igazolódott a madárinfluenza vírusának jelenléte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik