A spanyol Rafael Nadal a legendás Björn Borg után másodikként ért el mesterhármast a francia nyílt teniszbajnokságon, ezzel a viadal egyik hősévé vált – ugyanakkor akad még előtte megdönthető csúcs.
A Roland Garros főtábláján a második fordulóig jutott Szávay Ágnes húsz helyet javítva már a 82. a női teniszezők világranglistáján. A francia nyílt teniszbajnokságon az elődöntőig jutott orosz Nyikolaj Davigyenko a harmadik, Novak Djokovic pedig a negyedik helyre lépett előre a férfiaknál.
Rafael Nadal megszakítás nélkül harmadszor diadalmaskodott a francia nyílt teniszbajnokságon, s ezzel a legendás Björn Borg után másodikként ért el mesterhármast a Philippe Chatrier-stadionban.
A címvédő belga Justine Henin könnyed kétjátszmás, 65 perces mérkőzésen nyert a szerb Ana Ivanovics ellen a francia nyílt teniszbajnokság női döntőjében, így pályafutása hatodik Grand Slam-diadalát ünnepelhette.
Elsőként Roger Federer jutott be a döntőbe férfi egyesben a francia nyílt teniszbajnokságon, miután nagy csatában, 3 óra 1 perc alatt legyőzte Nyikolaj Davigyenkót. A döntőben Rafael Nadal lesz az ellenfele, aki a papírformának megfelelően elbánt a szerb Djokoviccsal.
Sima mérkőzéséken alakult ki a női egyes döntőjének párosítása a francia nyílt teniszbajnokságon: az első helyen kiemelt belga Justine Henin és szerb Ana Ivanovics csap majd össze a fináléban.
A volt világelső Szeles Mónika - teljes titoktartás mellett - a napokban letette a magyar állampolgári esküt - amint erről a sportforum.hu beszámolt. A volt teniszcsillag érkezéséről még a hazai tenisztársadalom legjelesebb képviselői sem tudtak semmit.
A szerb Novak Djokovic és a címvédő Rafael Nadal egyaránt három-három szettben verte aktuális ellenfelét a francia nyílt teniszbajnokság negyeddöntőjében. A címvédő spanyol honfitársát, a veterán Moyát verte, a fiatal szerb klasszis pedig a torna meglepetésemberét intézte el a vártnál könnyebben.
Kialakult a nőknél az elődöntő mezőnye a francia nyílt teniszbajnokságon: a két szerb fiatal, Jelena Jenkovic és Ana Ivanovic mellett Justine Henin és Marija Sarapova jutott be a legjobb négy közé. A férfiaknál Federer és Davigyenko játszik a döntőbe kerülésért.
A kétszeres címvédő spanyol Rafael Nadal bejutott a nyolc közé a Roland Garros salakpályás Grand Slam-viadalon, miután három játszmában legyőzte az ausztrál Lleyton Hewittot.
Sorozatban 11. szettveszteség nélküli Grand Slam-tornás győzelmét aratta Roger Federer. A svájci Párizsban az orosz Mihail Juzsnyijt múlta felül, s beállította az amerikai John McEnroe 23 éves csúcsát.
Roland Garros salakja felől tekintve nincs új a nap alatt – legalábbis ami a férfi mezőnyt illeti. A hölgyeknél annál inkább potyognak a kiemeltek. Legutóbb Amélie Mauresmo köszönt el a folytatástól.
Az első helyen kiemelt Roger Federer a végső sikerre is esélyeshez méltó játékkal jutott a nyolcaddöntőbe a francia nyílt teniszbajnokságon. Nem sikerült a bravúr Venus Williamsnak, az amerikai játékos a torna egyik titkos esélyesétől kapott ki a harmadik fordulóban.
Lleyton Hewitt 0-2-ről fordítva, három és fél órás maratoni csatában győzte le a francia nyílt teniszbajnokságon a 2004-ben győztes Gaston Gaudiót. Szávaynak nem sikerült a bravúr a világranglista kilencedik ellen.
Czink Melindával ellentétben Szávay Ágnes sikerrel vette az első kört női egyesben a Roland Garros salakpályás Grand Slam-viadalon. A fiatal magyar lány két szettben verte luxemburgi ellenfelét.
Roger Federer és Rafael Nadal könnyedén vette az első akadályt a francia nyílt teniszbajnokságon, Andy Roddick és Fernando Gonzalez viszont máris búcsúzott, és kiesett a magyar Czink Melinda is.
Nem történt változás a férfi teniszezők világranglistáin, a nőknél is megőrizték pozíciójukat a dobogósok. Egy helyet javított Mauresmo, Szávaynak pedig várnia kell a legjobb száz közé kerülésre.
A volt világelső Marat Szafin villámrajtot vett a 2007-es francia nyílt teniszbajnokság nyitómérkőzésén. Már ekkor szemerkélt az eső, amely a folytatásban tovább erősödött, így hat óráig állt a játék Párizsban.
A tenisz világranglista negyedik helyén álló Nyikolaj Davigyenko a pörtschachi tornán bejelentette, hogy osztrák állampolgárságért folyamodik. Az orosz klasszis már jövőre, Pekingben új hazája színeiben indulna.
Roger Federer negyedszer nyerte meg a 2,45 millió dollár összdíjazású hamburgi tenisztornát, miután a döntőben három szettben győzött a salakon 81 mérkőzése veretlen Rafael Nadal ellen.