Élet-Stílus

Wimbledon: Szávay nyolcaddöntős

Szávay Ágnes bejutott a nyolcaddöntőbe a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon: a 15. helyen kiemelt magyar játékos 1 óra 57 perc alatt, három játszmában nyert a spanyol Anabel Medina Garrigues ellen.

Az 54 percesre nyúlt nyitójátszmában a Vasas kitűnősége 5:2-re elhúzott, majd a világranglistán 34. spanyol kiegyenlített. A rövidítést nagy csatában 7-5-re hozta a magyar játékos.

A folytatás annál keserűbb lett, ugyanis Medina Garrigues 2:2 után sorozatban négy gémet nyerve – és a szemerkélő esőnek fittyet hányva – kiegyenlített. A hullámvölgybe került 19 éves magyar ekkor 17 pontból mindössze egyben kerekedett riválisa fölé, így 1:21 óra elteltével következhetett a döntő szett.

Szávay Ágnes már a legjobb 16 között van (MTI)

Szávay Ágnes már a legjobb 16 között van (MTI)

Ez három gyors brékkel indult, melyből kettőben a spanyol volt a szenvedő fél – ekkor a magyar egyik ászát dühében durva szitokkal kommentálta -, majd Szávay 3:2-es vezetésnél “robbantott”, és négy játékot besöpörve 1:57 óra alatt diadalmaskodott.

“Az elején nagyszerűen ment a játék, aztán a második szettben minden bejött a spanyolnak, és amikor elkezdett szitálni az eső, bíztam benne, hogy félbeszakad a meccs. Végül nem így lett, de közben sikerült összekapnom magam, és a hajrában már nem volt semmi gond” – nyilatkozta Szávay, akinek hétfői ellenfele a világelső Ana Ivanovicsot óriási meglepetésre legyőző kínai Csie Cseng lesz a nyolcaddöntőben.

Cseng végig pontosan és nagyon keményen játszott, míg a legutóbbi Roland Garroson diadalmaskodó világelső hibát hibára halmozott. A kínai teniszező az első szettben nagy fölényben volt, a másodikban Ivanovics mindent elkövetett az egyenlítés érdekében, de esélye sem volt a sikerre. A Szávay-Cseng összecsapásra várhatóan hétfőn kerül sor.

Cseng, az Ivanovicsot legyőző meglepetésember vár Szávayra (AP)

Cseng, az Ivanovicsot legyőző meglepetésember vár Szávayra (AP)

A 25 esztendős kínai játékos jelenleg a 133. a világranglistán, de két éve még a 27. volt. A két teniszezőnek ez lesz az első mérkőzése WTA-tornán.

Párosban is továbbjutott

Szávay Ágnes és Dinara Szafina két játszmában nyert a francia Emilie Loit, Pauline Parmentier kettős ellen a páros második fordulójában és bejutottak a nyolcaddöntőbe. A magyar teniszező végig remekül játszott, egy alkalommal ütött egy bombaerős 187 km/órás (!) szervát és egyszer sem veszítette el az adogatását. A magyar-orosz kettős a következő körben a Viktorija Azarenka, Shahar Peer (fehérorosz, izraeli, 6.) párossal találkozik.


Angol nyílt teniszbajnokság, Wimbledon

Nők
3. forduló:
Szávay Ágnes (15.)-Medina Garrigues (spanyol) 7:6, 2:6, 6:2
Cseng (kínai)-Ivanovics (szerb, 1.) 6:1, 6:4
Kuznyecova (orosz, 4.)-Zahlavova (cseh) 6:2, 6:4
S. Williams (amerikai, 6.)-Mauresmo (francia, 29.) 7:6, 6:1
Csakvetadze (orosz, 8.)-Rogyina (orosz) 6:4, 6:3
Mattek (amerikai)-Bartoli (francia, 11.) 6:4, 6:1
A. Radwanska (lengyel, 14.)-Pavljucsenkova (orosz) 6:3, 6:2
Vaidisova (cseh, 18.)-Dellacqua (ausztrál) 6:2, 6:4

Férfiak:
Federer (svájci, 1.)-Gicquel (francia) 6:3, 6:3, 6:1
Wawrinka (svájci, 13.)-Zverev (német) 7:5, 6:1 – feladta
Hewitt (ausztrál, 20.)-Bolelli (olasz) 6:1, 6:3, 7:6
Verdasco (spanyol, 22.)-Berdych (cseh, 11.) 6:4, 6:4, 6:0

Női páros, 2. forduló:
Szávay/Szafina (10.)-Loit, Parmentier 6:4, 7:6

Ajánlott videó

Olvasói sztorik