Élet-Stílus

Nadal is jól kezdett Wimbledonban

Az előző két évben döntős Rafael Nadal Grand Slam-tornán az első mérkőzését játszó Andreas Becket verte három szettben. Mégsem volt teljesen sima a meccs, a világranglista 122. helyén álló német teniszező ugyanis meglepően jól tartotta magát, az első két játszmában mindössze egy-egy gémet bukott el fogadóként, igaz, ezzel Nadal 2-0-ás előnyre tett szert.

Az utolsó felvonásban mind a két játékos hozta saját szervajátékát, így aztán a rövidítésre maradt a döntés. A tie-breakben Nadal már esélyt sem adott az ellenfelének.

Az orosz Nyikolaj Davigyenko számára ugyanakkor már az első körben véget ért a wimbledoni kaland: a negyedik helyen kiemelt játékost a német Benjamin Becker búcsúztatta meglepően simán, 6:3, 6:4, 6:2-vel. „Mi történt? Nos, ellenfelem jól játszott, én pedig nagyon rosszul” – értékelt Davigyenko.

Rafael Nadal hozta a kötelezőt (AP)

Rafael Nadal hozta a kötelezőt (AP)

A nők versenyében orosz az Marija Sarapova simán vette az első akadályt, a 2004-ben győztes klasszis a francia Stephanie Foretz ellen győzött két játszmában (6:1, 6:4). „Ez volt idén az első meccsen füvön, és szerintem elég jól szerepeltem. Persze akad néhány dolog, amiben javulnom kell, és fordulóról-fordulóra nehezebb dolgom lesz. De állok elébe” – nyilatkozta Sarapova.

A női címvédő, a négyszeres győztes amerikai Venus Williams kicsit beragadt a rajtnál. Meglehet, azért, mert az első játékban a bokáján megcsípte egy darázs. A lényeg, hogy ellenfele, a hazai közönség előtt szereplő Naomi Cavaday meglepetésre 2:0-ra meglépett. Venus persze nem hagyta magát, és végül a rövidítésben „behúzta” az első szettet. A másodikban pedig már nem vacakolt: mindössze egy gémet engedett ki a kezéből.

Már a második napon rekordot állított be az idei wimbledoni teniszbajnokság: sérülés miatt kedd este hétig hét játékos is feladta a férfi egyes küzdelmeit.

Wayne Odesnik és Nicolas Lapentti kedden lépett vissza mérkőzés közben, hétfőn pedig Filippo Volandri, Kei Nisikori, Hjung Tajk Li, Szerhij Sztahovszki és Michael Llodra járt ugyanígy. A Roland Garosson elődöntős Gael Monfils vállfájdalmai miatt ki sem állt első fordulós találkozójára. A hét visszalépés amúgy rekordbeállítás a Grand Slam-tornák történetében.

Szávay szerdán folytatja

A kiírás szerint a női verseny második fordulójában a Szávay Ágnes-Monica Niculescu mérkőzés a hatos pálya első találkozója lesz szerdán; rajt magyar idő szerint 13 órakor.

„Nem tartok Monicától, hiszen eddigi két találkozónkon különösebb gond nélkül legyőztem őt, három éve, a junior Eb-döntőben, valamint tavaly, a barcelonai versenyen is elég volt két szett. Kicsit furcsa, hogy tenyeres oldalról is gyakran nyesi a labdát, de remélhetőleg az én stílusom dominál majd. A mai szünnapomon délután még edzek egyet, aztán a folytatásban a szervezőktől függ, hogy mikorra teszik a mérkőzést” – nyilatkozta a 19 éves magyar hölgy.

A világranglistán 87. riválisa, aki egy évvel idősebb nála, csak annyit mondott, hogy nincs veszítenivalója, nagyon készül és megpróbálja tudása legjavát nyújtani. (MTI)

Eredmények

Ajánlott videó

Olvasói sztorik