A kormányfő akkora karót kapott, hogy hazavinni is alig tudja, Németh Szilárd intőben is részesült. A szakadó eső dacára ezrek vettek részt a pedagógustüntetésen.
A tanártüntetések szervezője nem hisz sem Rétvári Bencének, sem Palkovics Lászlónak. A "hermanos" azt mondja, ha szerda éjfélig nincs bocsánat, akkor már nem is lesz. Villáminterjú.
Ez már nem az oktatásról szól, legalábbis a Fidesz nekünk megszólaló parlamenti képviselői szerint. Sőt, a kormánypárti honatyák azt mondták, akik a Kossuth téren tüntettek március 15-én, sokmilliárdos támogatást kaptak az elmúlt években. A Parlamentben jártunk.
Forradalomról még korai lenne beszélni, de a kormány lépéskényszerben van Pukli Istvánék demonstrációja után. Politológust kérdeztünk arról, milyen forgatókönyvek lehetségesek.
Szalayné Tahy Zsuzsa, a Szent István Gimnázium informatikatanára március 15. után nem ír majd be jegyeket egészen addig, míg nem teljesítik a minőségi oktatást újra lehetővé tévő négy követelését.
Az oktatásért felelős államtitkár szerint július 1-jétől egy másik szervezet létrehozására tesznek javaslatot, más lesz a finanszírozás és a költségvetés is.