Belföld

Mendreyék sztrájkolnak, de diákfelügyelettel

A PDSZ arra kéri az iskolákat, hogy április 15-én reggel ne hagyják egyedül a tanulókat.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmánya szombaton megerősítette április 15-re tervezett kétórás figyelmeztető sztrájkról szóló szándékát, ugyanakkor jelezte: a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnökének “diktátumát” figyelembe véve arra kérik az iskolákat, hogy reggel 8 és 10 óra között biztosítsák a diákok felügyeletét.

A szakszervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett, munkabeszüntetésükkel a közoktatásban kialakult, az ország jövőjét veszélyeztető helyzet ellen tiltakoznak.

Mendrey László, a PDSZ elnöke a távirati iroda megkeresésére kifejtette, a figyelmeztető sztrájkot a Tanítanék mozgalom ugyanerre a napra meghirdetett polgári engedetlenségi akciójának támogatására szervezték meg azért, hogy a tanároknak lehetőségük legyen jogszerű módon is kifejezniük nem tetszésüket. Elmondta azt is, szeretnék, ha más szakszervezetek is csatlakoznának pénteki akciójukhoz, tagjaikat pedig arra kérik, vegyenek részt a pedagógus sztrájkbizottság április 20-ra szervezett országos méretű munkabeszüntetésén, amennyiben az jogszerű lesz.

A PDSZ utóbbival kapcsolatban közleményében hangsúlyozta, az országos sztrájk elégséges szolgáltatását nem tartják azonosnak az április 15-i munkabeszüntetés feltételeivel.

Az április 20-ai egész napos országos sztrájkot a pedagógusok sztrájkbizottsága hirdette meg, amelynek három tagja a Pedagógus Szakszervezet (PSZ), az Oktatási Vezetők Szakszervezete, valamint a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet. A PDSZ nem tagja a sztrájkbizottságnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik