színház
Úgy tűnik, hogy a börtönben végre sikeres az egykori sorozatszínész.
2013. 07. 03. 07:00
Minőségi lesz az idei nemzetközi színházi találkozó, a Thealter.
2013. 06. 24. 13:29
Június 21-én, pénteken 17.00 órakor a Széchenyi téren, 20.00 órakor pedig a Régi Zsinagógában lép fel a dániai The Jasonites, amely a neves Odin Színház/Nordisk Teaterlaboratorium rezidens társulata. A vendégjáték a „Karaván – Művészek úton” című projekt része, amely az EU Kultúra Programjának támogatásával valósul meg. A csapat turnéja Dániából indult, németországi, lengyelországi és csehországi fellépések után érkeznek Szegedre.
2013. 06. 19. 19:30
A színésznő nemrég elárulta, hogy nagyon várja már a Vidnyánszky Attilával való munkát, mert izgalmas rendezőnek tartja.
2013. 06. 17. 21:00
Az énekes-színésznő tudja jól, hogy fel kell készülnie arra az időszakra, amikor megváltozik az élete és nem lesz ilyen népszerű.
2013. 06. 15. 19:00
A színésznő ügyvédhez fordul, mert nem akar fölöslegesen fizetni.
2013. 06. 15. 06:10
A Daily Mail ma az Attraction eddigi sikertelenségéről cikkezett. Döntse el, hogy a táncosok fejlődtek-e a Csisz óta!
2013. 06. 10. 14:00
Szomorúan ünnepelt a nyolcvanéves színésznő.
2013. 06. 09. 13:00
Kétszemélyes darabjukért annyit kérnek, mint egy tízfős társulat.
2013. 06. 09. 06:18
A színésznő megkapta élete egyik legizgalmasabb szerepét: nemrég Whoopi Goldberg bőrébe bújhatott a Ghost című kultikus film musicalváltozatában.
2013. 06. 04. 09:22
Megkezdődött a Nyári Kavalkád a szegedi Ifjúsági Házban, ahol a Rúdugrás- Szextett két részben című komédia látható július 11-én, csütörtök este fél nyolckor.
2013. 06. 02. 14:39
Hat vidéki, négy fővárosi és két határon túli előadással a versenyprogramban június 6-án indul a 13. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT).
2013. 05. 27. 16:05
Karinthy, Eörsi darabot láthatunk még júniusban, aztán évadzáró.
2013. 05. 26. 08:51
A Magyar Színházi Társaság, a Független Előadóművészeti Szövetség (FESZ) és a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) is tiltakozik a miniszterelnöki megbízott kijelentései ellen.
2013. 05. 24. 13:31
A miniszterelnöki megbízott szerint az Alföldi-mentes Nemzeti is sikeres lesz.
2013. 05. 21. 16:09
Az Aradi Kamaraszínház társulata játssza a vásárhelyiBFMKszínpadán a Tótékat pénteken este.
2013. 05. 17. 10:30
Zavaros helyzetet szül az együtt lakó szenvedélyes (barát)nők túláramló vágyódása és suta érzelmei, a feslett húgica, a kiadott zabigyermek sorsa meg az éppen megfogantak kilátástalan jövője.
2013. 05. 16. 17:30
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Berthold Brecht darabja Szegeden, május15-én, szerdán, fél nyolctól.
2013. 05. 08. 04:03





