Szórakozás

Kiborult Gregor Bernadett

A színésznő ügyvédhez fordul, mert nem akar fölöslegesen fizetni.

Gregor Bernadett korábban hitelre vásárolt egy autót. Rendesen törlesztette is a svájcifrank-alapú, 22 ezerről 32 ezerre nőtt részletet, ám tavaly májusban a háza előtt parkoló autóját ellopták.

Nyomozás is hiába indult.

“Harminc nap múlva lezárták a nyomozást, a tettes nincs meg, ahogy az autómnak is nyoma veszett. A bank, ahol a kölcsönt felvettem, kötelezett biztosítás megkötésére lopáskár ellen is, ezért hideg zuhanyként ért, amikor kibontottam a bank levelét, amelyben felszólítottak, hogy a fennmaradó, 800 ezer forintnyi tartozásomat öt napon belül, egy összegben fizessem ki. Nem volt ennyi pénzem, így segítségért felhívtam a bank egyik vezetőjét. Elég érdekes megoldást találtak: az eredeti 800 ezer helyett másfél millió forintot kell visszafizetnem részletekben hét év alatt, de ha csak egyetlen napot is kések a csekk feladásával, azonnal, egy összegben követelhető tőlem. Egy éve fizetem a havi 13 ezer forintot arra, ami nincs is, és így kellene tennem még több mint hat évig” – mondta elkeseredetten Gregor a Blikknek.

A színésznő azért fordult ügyvédhez, mert nem hiszi, hogy érvényes biztosítása mellett kizárólag neki kellene viselnie a lopás összes kockázatát.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik