Belföld

Tekintés a jó színház felé

Minőségi lesz az idei nemzetközi színházi találkozó, a Thealter.

Júliusban 23. alkalommal rendezik meg a nemzetközi színházi találkozót, a Thealtert Szegeden, ahol a hazai és nemzetközi alternatív színházi élet ismert művészeti gyűlnek össze kilenc napig július 19 és 27-e közt.

Az idei találkozó a „tekintetről” szól majd, többek közt arról, hogy fiatal tehetségek és a kőszínházi sztárok, hogyan dolgoznak, és látják a független színházak helyzetét.

A közkedvelt fesztivált idén a kevés pályázati lehetőség miatt a korábbiakhoz képest fele pénzből rendezi a Magyar Alternatív Színházi Közösség (MASZK) – mondta el a szervezet alelnöke.  Martinkovics Katalin azt is hozzátette, hogy ugyan pénzügyi gondokkal küzdenek ők is, akárcsak a többi független színház, mégis azt szeretnék demonstrálni: a diákszínháztól a kőszínházig lehet nagyszerű, érdekes dolgokat létrehozni.

Az idei fesztivál díszvendége Horváth Csaba Harangozó-díjas koreográfus lesz, aki társulatával Toldi bemutatót tart és a külföldön világhírűvé lett író Ágota Kristóf  Nagyfüzet című darabját adja elő.

Olyan nagy kőszínházi sztárok adták a nevüket és szálltak be a fiatalokkal való munkába, mint például a színésznő Csákányi Eszter, Gothár Péter filmrendező és Alföldi Róbert rendező.

A fesztivál három helyszínen zajlik majd: Szeged utcáin, a Kisszínházban és a Régi Zsinagógában.

Ami a fiatalokat illeti, a szentesi drámai tagozatosok mellett egy pécsi középiskolás csapat is bemutatkozik Szeged utcáin, amely a hírekből ismert budapesti szórakozóhelyen, a West Balkánban történt tragédiát – amelyben fiatalok is haltak meg – dolgozta fel színdarabbá. De itt lesznek a kaposvári színház hallgatói is, akiknek az előadását a híres film és színházrendező, Jeles András rendezi majd.

Lesznek szlovén, orosz, kolumbiai, romániai, szerbiai művészek is a fesztiválon, ahol a szegedi fiatalon elhunyt költő, Sziveri János emlékét is felidézi majd a szabadkai Kosztolányi Dezső színház egyik művésznőjének darabja.

Több nyilvános tréninget is szerveztek a fesztivál rendezői, például a Kossuth-díjas Juronics Tamással, a roma Karaván színházzal vagy a tavaly már bemutatkozott Utcaszínházi Alkotóközösséggel. Ezekből a tréningekből bemutatók is készülnek majd.

A fesztiválról a szegedi egyetemi közösségi rádió, a RádióMi az interneten is élőben tudósít.

A szervezők azt is elmondták: a programok egy része ingyenes lesz, és a jegyárakat sem emelték, hogy a kevésbé tehetősek számára is elérhető legyen a fesztivál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik