A Katona József Színház Melancholy Rooms – Zenés magány nyolc hangra című kísérleti előadását a Covid-járvány ihlette. Pálmai Anna színésznővel és Tarnóczi Jakab rendezővel a nézői attitűdökről is beszélgettünk, de szóba került az is, merre tart a színház.
Bátor, ha egy nagyszínpadi premier olyan mélyen és rendíthetetlenül csak a művészi szempontokra fókuszál, mint a Katona új előadása, a Melancholy Rooms – zenés magány nyolc hangra.
A Bolsoj Színház zeneigazgatója és vezető karmestere, Tugan Szokijev bejelentette lemondását, mondván, hogy nyomás alatt érzi magát, amiért állásfoglalásra kérik az ukrajnai háború miatt.
Kétszázadszor állt színpadra az Egy őrült naplójában realitásérzékét vesztett kishivatalnokként Keresztes Tamás. Elvétve esik meg ilyen a független színházi szcénában, de a darab nem csak ezért fontos.
Elmaradó, elhalasztott előadásokkal, beugrások tömegével és speciális megoldásokkal működnek a színházak. Extra munka, extra stressz, és mégis azt mondják: jobb így, mint zárva tartani. Színházi Covid-körkép.
Könnyű távoli extrémitásként nézni a hasadt személyiségű Sally Porter klasszikus történetére, pedig a gyerekkori traumák felnőttkori hatásai erősen hasonlóan hatnak ránk is. Megnéztük Az ötödik Sallyt.
Nemzedéke egyik legfoglalkoztatottabb fiatal színészét már nem érdekli a színészkedés, inkább írni szeretne. Most készített egy zenés stand-upot a gyerekkoráról, focival, náculással, rasszista viccekkel. Interjú Vilmányi Benett-tel.