Belföld

„Felnyomott a falra az ágyékával. Próbáltam eltolni magamtól, de ő ráfogott a radiátorcsőre mögöttem, és nem engedett”

Interjút adott az RTL Híradónak a színitanodás tanárát szexuális visszaéléssel vádoló lány, Hunyadi Emőke. Az ügyet névvel felvállaló fiatal nő azt mondta, a visszaélésekről szóló cikk szerda reggeli megjelenésétől kora délutánig a színitanoda hat további régi diákja, maguk is bántalmazottak, vette fel vele a kapcsolatot.

Az interjú szerint Hunyadi Emőke elsősorban azt nehezményezi, hogy a tanár visszaélésszerű módszereit, az alázást, a fogdosást, a test miatti megszégyenítést, a szexuális utalásokat az ott tanuló tizenéves gyerekekkel úgy fogadtatták el, mint a színházcsinálás normális velejáróját. Szerinte sem iskolai, sem színházi, sem egyéb körülmények között nem elfogadható, hogy egy 13 éves gyereknek kötelező puszit adnia a felnőtt férfi tanárnak, vagy hogy nyilvánosan, többek előtt kérdezgeti a szexuális életükről tinédzser diákját.

Volt olyan eset, hogy a visszaélések az intézmény igazgatójának jelenlétében történtek, és akkor sem történt semmi. Hunyadi szerint ez is azt erősíti, hogy a gyerekeknek azt tanítják, hogy mindezt el kell viselni.

Emiatt az önbecsülés ki sem tud alakulni a tizenéves gyerekekben

– mondta.

Elmesélte az RTL Híradónak az ő egyik traumatikus élményét, amikor 16 éves korában az illető tanár elment mellette a folyosón, és egyszer csak „felnyomott a falra az ágyékával. Próbáltam eltolni magamtól, de ő ráfogott a radiátorcsőre mögöttem, és nem engedett. Azután továbbment.”

Amikor elhatározta, hogy fellép a bántalmazás ellen, elkezdett érintetteket keresni, és néhány óra alatt 25 lány jelzett neki vissza, a számuk pedig azóta is nőtt. A körüzenete a szóban forgó tanárhoz is eljutott, aki becsületsértésért és rágalmazásért jelentette fel, az első tárgyalás már meg is volt, írja a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik