Kultúra

A szervezők sem gondolták, hogy ez valaha eljön: idén lesz a 15. Ördögkatlan Fesztivál

Mihály László / Ördögkatlan
Mihály László / Ördögkatlan

Amikor 2008 augusztusában egy váratlan telefonhívás után Bérczes Laci és Kiss Móni összenéztek, még meg sem szólaltak, tekintetükben ott volt a mondat: „Megcsináljuk a magunkét.” Naivak voltak és maradtak, de maguk sem gondolták, hogy egyszer majd egy jubileumi, 15. Ördögkatlanra készülnek majd. Márpedig ez történik: augusztus 2. és 6. között már tizenötödik alkalommal rendezik meg összművészeti fesztiváljukat, és, mint közleményükben ígérik,

maradnak továbbra is mezítlábasak, az árakat igyekeznek nem emelni, és kell majd sorban állni, katlanbuszozni vagy stoppolni, nem kell, de lehet barátkozni vadidegenekkel és helyiekkel, örülni, hogy együtt vagyunk, találkozunk – és hogy ezt magunknak és a minőségi programoknak köszönhetjük.

A 15. Ördögkatlan díszvendégei között képviseli magát az irodalom, a zene, a színház és a fotográfia is, ott lesz Kollár-Klemencz László, aki személyében szimbolizálja a fesztivál összművészeti jellegét, író, filmrendező, forgatókönyvíró, zenész, előadó, és tájrendező-kertépítő mérnök is. A fesztivál visszatérő vendégeként beszél majd új könyvéről, zenél Kamarazenekarával, Viszockijra emlékezik Zabolátlan lovaim című estjével, és megidézi a magyar underground zsenijét, Baksa Soós Jánost is.

A Katlanon lesz ezen kívül a szintén díszvendég Fortepannak egy kiállítása az ún. „ifjúsági problémáról”, azaz a ’60-as évekbeli fiatalokról, melyhez a fesztivál saját közönségétől is vár képeket. Az irodalmat a Líra Könyv kiadói és szerzői képviselik majd, köztük Grecsó Krisztián, Erdős Virág, Nyáry Krisztián, Parti Nagy Lajos, Szabó T. Anna, Vámos Miklós és Závada Pál.

A Nemzeti Múzeum római kori nagyharsányi és beremendi leleteket hoz a Katlanba sziklavetítésekkel, kiállítással, beszélgetésekkel és előadásokkal. Érkezik az Ördögkatlanra a Budapest Bábszínház Lázár Ervin meséjével, a Szegény Dzsoni és Árnikával, a Semmi című ikonikus előadással, de jön az Anima, a Pendragon-legendát újra feldolgozó Szerb Antal-kód és egy vadonatúj Dekameron is. Az Ördögkatlanon búcsúzik a K2 Színház, Züfec című előadásukkal, de elhoznak más darabokat is: jön a Ki vele, Néró!, Az apostol, a Felhőkakukkvár, a Rebellisek.

Mivel a 2021. április 16-án meghalt Törőcsik Mari az Ördögkatlan örökös védnöke volt, a fesztivál most külön programot szentel a színésznőnek, éspedig azzal a filmet, amit a tavaly szeptemberi, Nemzeti Színházban tartott emlékestről készítettek. A filmet nem adta le a tévé és nem volt látható eddig máshol sem, az Ördögkatlanon is csak egyetlen alkalommal lehet majd elcsípni.

A Magyar Zene Háza Nagyharsány református templomában és a templomkertben várja a Katlanozókat progresszív, interaktív, improvizatív és játékos produkciókkal, közönséget bevonó workshopokkal, a Soharóza rögtönzéses zenei játékaival, ismeretterjesztő koncertekkel, a Városminor, a Neked8 énekegyüttes, valamint amatőr kamarazenei formációk fellépésével. Koncertet ad a Budapest Improvisers Orchestra, Jónás Vera a Vazul&Huba párossal, és az Alostman nevű ghánai zenekar.

Szokásosan saját helyszínt kapnak a gyerekprogramok, a nagyharsányi Narancsligetben ver tanyát a Pagony, a Manó Könyvek, az Egyszülős Központ sok-sok mesével, könyvvel, kézműveskedéssel, animációs workshoppal, színházi előadásokkal, a Bélaműhely jóvoltából közös zenéléssel, Sakkiskolával.

Lesz spanyol cirkuszi, és mexikói utcaszínházi előadás,  lesz Operabeavató a Dinyés Dániel-Kolonits Klára házaspárral, lesz az orosz-ukrán háború, egyáltalán, minden háború szörnyűségeit megidéző koncert is, mi több, Both Miklós Ukrán Udvara is jelen lesz. A beremendi Zöld Udvarban kiállítástól szemétszedő kirándulásig, gyárlátogatástól öko-kalandjátékon át vitaszínházig terjed az ökotudatos programok sora, és, ahogy a szervezők emlékeztetnek, biztosan lesz idén is szokásos sorbanállás a színházi sorszámokért, hiszen fellép a Katlanon többek között Udvaros Dorottya és Básti Juli, Pokorny Lia és a Nézőművészeti Kft., különböző színházi egyetemek hallgatói Kolozsvártól Budapestig, Kaposvártól Pécsig. És természetesen lesz klasszikus fesztiválprogramként száznál több rockkoncert is, Carson Comától Hiperkarmáig, 30Y-tól Kiscsillagig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik