A Szerbiába irányuló magyar agrárexport 2011-ben 38 százalékos növekedést ért el az előző évhez képest, a déli szomszédunkból érkező import ugyanakkor 50 százalékkal nőtt.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) nem támogatja azt a kezdeményezést, hogy Szerbiát alakítsák szövetségi állammá, amelyben a Vajdaság tagköztársaság lenne.
Szerbia a nemzetközi erők segítségét kéri, mert szerintük Koszovó megfenyegette őket azzal a kijelentéssel, hogy ha kell, erőszakkal is megakadályozzák a választásokat.
Szerbia, Koszovó és a nemzetközi erők is ellenzik az észak-koszovói szerbek kétnapos népszavazását, amelynek eredménye nem lesz hivatalos és semmin sem változtat.
Tizenhatra emelkedett Szerbiában pénteken a hideghullám és a havazás áldozatainak a száma. Estig mintegy kétezer nagyfogyasztót kapcsolnak le a villanyhálózatról.
A nem közérdekű tevékenységet ellátó ipari fogyasztókat lekapcsolták az áramról Szerbiában, mert a -30 fokos hidegben nem bírnak eleget termelni az erőművek.
Erhard Busek, az Európai Unió balkáni stabilitási egyezményének volt koordinátora szerint Belgrádnak és Pristinának tárgyalásokat kellene folytatnia Koszovó felosztásáról.